// 2025. október 26., vasárnap // Dömötör

Közpénzből urizálnak: bevásárolt luxusruhákból a kolozsvári sportcsarnok vezetősége

// HIRDETÉS

Gondolták, miért ne öltözködjenek az adófizetők pénzéből a város legdrágább ruhaboltjából. Csak hát egy helyi portál lebuktatta a költekezőket.

Szép kis botrány van kibontakozóban az ország legnagyobb sportcsarnoka körül: mint kiderült, a kolozsvári BT Aréna vezetősége

10 ezer lejre bevásárolt méregdrága ruhákból, mit ad Isten, épp a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó intézmény pénzéből.

Papíron jól kitalálták a dolgot: a „személyzeti ruházat” beszerzéséről szóló jóváhagyást Ionuț Rusu, a sportcsarnok 29 éves igazgatója 2020. december 31-én írta alá (tökéletes dátum arra, hogy senki ne figyeljen), ebből aztán az lett, hogy kollégáival elmentek szépen a legnagyobb bevásárlóközpontba (Vivo) és ott kiválasztották a legdrágább ruhaboltot (Peek & Cloppenburg), ahol aztán vettek jó kis luxusruhákat az adófizetők pénzéből – tudta meg a Știri de Cluj.

Mindezt egy olyan évben, amikor a sportcsarnoknak szinte semmilyen bevétele nem volt a pandémia miatt,

ráadásul a személyzet fizetését is csökkenteni kellett, sőt, meg is kellett váljanak egy-két munkatárstól.

Emil Boc polgármester egyelőre mélyen hallgat, Adriana Cristian USR-s önkormányzati képviselő szerint viszont nem kérdés, hogy a közpénzből urizáló sportcsarnok-igazgatónak azonnal le kellene mondania. Ionuț Rusu eközben vígan vakációzik, kíváncsian várjuk, mi lesz majd, amikor perzsára hívják a helyi portál által kirobbantott botrány miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix
Főtér

Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix

Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix
Főtér

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Térfigyelő kamera rögzítette a tragikus balesetet
Székelyhon

Térfigyelő kamera rögzítette a tragikus balesetet

Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.