Maga a polgármester ecsetelte a mizériát.
A 6. az egyik legnépesebb bukaresti kerület, olyan 330 ezren laknak ott. A kerületi városháza alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség kötelékében 400 alkalmazott szolgálta a köz javát. Eddig, vagyis tegnapig, amikor is a kerületi önkormányzati testület elfogadta, hogy a helyi rendőrségi állások egynegyedét leépítik.
A helyi rendőrség átszervezése száz állás megszüntetésével jár, vagyis száz helyi rendőrt elbocsátanak.
Ciprian Ciucu (PNL) 6. kerületi polgármester az intézményi reformok szükségességére hivatkozott, amikor megindokolta a leépítéseket. Azonban kicsit felszalad az ember szemöldöke, amikor az elöljáró azt is elmondja, miért van szükség a reformokra:
– mondta a polgármester. Magyarán: a helyi rendőrök jelentős része sötét bunkó. A maradó 300 helyi rendőrt pedig tanítani fogják, megismertetik velük a törvényeket, és azt is, hogyan kell kommunikálni a polgárokkal, vagy hogyan kell helyesen írni.
A helyi rendőröknek járó igen jó bérkiegészítések miatt egy csomó nem oda illő figura is állományba került, miután csúszópénzzel lefizették a kulcsembereket, ez pedig szégyent hoz az intézményre – árulta el Ciucu annak a titkát, hogy mégis hogyan vehettek fel ilyen felkészületlen embereket. A polgármester szerint ez a helyzet máshol is, nem csak a bukaresti 6. kerületben. Bólogatunk, persze, mert máshol is láttunk helyi rendőröket.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.
A harmadik helyen áll az EU-ban Románia az erdőtüzek által pusztított területek mértékében. A környezetvédelmi miniszter új intézkedéseket vezetne be az illegális hulladékégetők azonosítására.

Egy bank által végzett felmérés szerint a romániaiak harmada nem megy idén nyaralni. Nem korlátozza tovább az egészségügyi minisztérium az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférést.

További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.