Kiírták a licitet a legdrágább és legnehezebb hazai autópálya-szakaszra, de nem kizárt, hogy elszámolták

A 37,4 kilométeres szakaszt 1,2 milliárd euróból építtetnék meg. De vajon elég lesz?

Hirdetés

Kiírta a licitet minden idők legdrágább hazai autópálya-szakaszára a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR): az A1 Nagyszeben–Pitești autópálya Déli-Kárpátokon átívelő, 37,4 kilométer hosszú, Tigveni és Cornetu közötti 3-as szakasza nem kevesebb mint 1,1–1,2 milliárd euróba fog kerülni. Ez körülbelül 5,3–5,8 millió lejnek felel meg, de nem csoda, hogy ilyen borsos az ár, hiszen az említett szakasz végig nehéz hegyvidéki terepen ível át, 48 hidat és völgyhidat (viadukt), egy ekoduktot (az út fölé épített vadátjáró), illetve egy 1,7 kilométeres alagutat is magába foglal – utóbbio lesz Románia első autópálya-alagútja.

Akármilyen soknak is tűnik azonban ez a pénz, könnyen elképzelhető, hogy a potenciális kivitelezőknek mégsem lesz elég. Összehasonlításképpen: az összesen 160 kilométeres A1-es autópálya 1-es, Nagyszeben és Bojca közötti 13,17 kilométeres szakaszának megépítését 613 millió euróért vállalta az osztrák Porr vállalat, vagyis 1 kilométer körülbelül 46,5 millió euróba fog kerülni, míg a mostani, jóval hosszabb és nehezebb szakaszon 1 kilométernyi sztráda mindössze 32 millió eurót kóstálna a kiírás szerint.

A pályázatra október 10-ig jelentkezhetnek a vállalkozók, a tervezési és kivitelezési időtartamot pedig 45 és 77 hónap közé teszik, azaz legtöbb hat és fél év alatt kellene megoldani a bravúrt. Persze az említett autópálya megépítését korábban – némiképp váratlan módon – még a gyászcincérek is veszélybe sodorták, szóval nagyon törékeny projektről van szó.

Az unokáink meg majd vesznek repülő autót, és akkor úgysem kell már autópálya.

Hirdetés