// 2025. július 19., szombat // Emília

Ha így haladunk, unokáink sem fogják látni a Déli-Kárpátokat átszelő autópályát

// HIRDETÉS

Másfél évbe telt kiválasztani, hogy a kilenc cég közül melyik építse meg az egyik szakaszt. És van még négy másik.

Miközben Moldvában egyre türelmetlenebbül követelik az autópálya-építést, az erdélyiek türelmét is alaposan próbára teszi a Déli-Kárpátokat átszelő, Nagyszebent Piteşti-tel összekötő autópálya körüli időhúzás. A majdani alagutak, hidak és viaduktok magas száma miatt az átlagosnál költségesebb és strapásabb gyorsforgalmi úttal meggyűlik a baja a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak (CNAIR). Másfél évbe telt ugyanis, míg a kilenc cég közül kiválasztották a Nagyszeben és Bojca közötti 13,17 kilométeres szakasz építtetőjét, az osztrák Porr vállalatot, mely

613 millió euróért vállalta az említett szakasz megépítését.

A szerződést március végén írhatják alá, már amennyiben nem érkezik fellebbezés az eredmény kapcsán. A környezeti engedélyt már megszerezték a szakaszra, viszont a szerződés aláírásához szükség van még arra, hogy a kormány elfogadja a műszaki-gazdasági mutatókat. A tervezés egy évbe telhet, a konkrét munkálatok pedig háromba. Szóval nem kapkodják el.

A többi szakasz esetében sem állapítható meg, hogy túlságosan sietnének.

A Pitești és Curtea de Argeș közötti szakaszra 2017 júliusában írtak ki pályázatot, azóta sem sikerült kiválasztani a nyolc cég és konzorcium közül a nyertest. De nem jelentették be még a Nagyszeben és Curtea de Argeș közötti 30 kilométeres pályarész építtetőjét sem. És ott van továbbá a Curtea de Argeș és Tigveni közötti szakasz is, melyre egy 11 éves dokumentáció alapján írtak ki pályázati felhívást. A 9,86 kilométeres szakasz egy 1,35 kilométeres alagúttal hatolna át a Momaia dombon.

A legnehezebbnek mégis a 2-es és a 3-as szakaszok számítanak, melyek esetében

egyelőre csak a talaj- és hegyfúrásokra írnak ki pályázatot.

A Nagyszeben-Piteşti autópálya összesen 122 kilométer lesz, a tervek szerint nyolc közúti csomópontot, kilenc alagutat, 71 hidat, 58 viaduktot, és 10 felüljárót alakítanak ki. Az egyik leginkább várt autópályának számít, miután az első megvalósíthatósági tanulmányok már az 1990-es évek elején elkészültek, megépítését a Dacia üzemet működtető Renault francia autógyártó is sürgette, mely közvetlenül érdekelt abban, hogy könnyebb legyen az átjárás Erdély és Havasalföld között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro