Kiderült, mi okozta az ország észak-nyugati térségét érintő áramkimaradást

Persze nem hivatalosan, mert a kormány csak lapít az ügyben, egy szakszervezeti vezető viszont az állami energiavállalatot teszi felelőssé a több százezer eurós kárt okozó meghibásodásért.

Hirdetés

Továbbra sincs hivatalos magyarázat arra, hogy mi okozta január 8-án azt a jelentős áramingadozást, amely Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Fehér és Szeben megyét is érintette, a rovinari-i hőerőmű bányászait képviselő FNME szakszervezeti szövetség elnöke, Dumitru Pârvulescunak azonban előállt egy magyarázattal.

Szerinte egész egyszerűen annyi történt, hogy egy adott ponton hiányzott a rendszerből 1000 megawatt, magyarán a termelés hirtelen nem volt elegendő a fogyasztás fedezésére.

Pârvulescu szerint egyértelműen a Transelectrica állami energiavállalat a hibás mindezért, mivel az elmúlt években elhanyagolták a vízerőmű-rendszerek fejlesztését, bővítését, szerinte nem kizárt, hogy hasonló kaliberű áramkiesésekre ezután is számíthatunk.

A szakszervezeti vezető úgy tudja, csak Romániában 800 ezer euró kár keletkezett a január 8-ai incidens miatt, ezt kizárólag a Transelectricának kellene kifizetnie. Közben a kormány hallgat a témáról, Virgil Popescu energetikai miniszter is csupán annyit volt hajlandó nyilatkozni, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hirdetés