Ismét zúgott a székely himnusz Bukarestben: dupláztak és címet védtek az U19-es székely focisták

A Román Kupa után az ifik bajnokságát is az FK Csíkszereda nyerte, a Kolozsvári U-t győzték le a döntőben.

Hirdetés

A tettes mindig visszatér a helyszínre – így jártak el a fiatal csíki focisták is, akik nyolc nappal azután, hogy megnyerték a Román Kupát a Rapid stadionjában, visszatértek a bajnoki döntőre is.

Az ellenfél most nem a Sepsi, hanem a Kolozsvári U volt, a meleg miatt a két csapat közti különbség is lassan jött ki, de a csíki győzelem egyetlen percig sem volt kérdés.

A döntő hőse pedig ugyanúgy Omar El-Sawy volt, mint a kupában: a félig egyiptomi, marosvásárhelyi születésű szélső kiosztott két gólpasszt, köztük pedig saját térfelétől a kapuig vezetve a labdát maga is lőtt egyet. Lehet, hogy a Székelyföldi Akadémián „rejtőzik” az új Szalah?

Az biztos, hogy ősszel ismét a székely csapat képviseli Romániát az UEFA Youth League elnevezésű korosztályos bajnokságában. A hét éve létrehozott U19-es Elit Liga pedig szinte kizárólag a profi utánpótlás-akadémiák vadászterülete lett: a két csíki sikere mellett négyszer nyerte meg a konstancai Hagi Akadémia, egyszer pedig – szabályt erősítő kivételként – a Dinamo.

Hirdetés

 

Román U19 Elit Liga, döntő:
Kolozsvári U–FK Csíkszereda 0-3 (Bíró 40., El-Sawy 73., Csala 80.)

Hirdetés