// 2026. július 22., szerda // Magdolna
Vegyes felvágott

A Szent Anna-tóhoz ezentúl nem lehet csomaggal lemenni, Ilfov megyei öregotthonok bentlakóit éheztették – keddi hírmix

// HIRDETÉS

Mindeközben, ha valaki Bukarestből vonatozna Budapestre, számolnia kell azzal, hogy a szerelvény akár hat és fél órát is késhet – hétfői, megtörtént eset alapján.

„Gyilkossági kísérlet” miatt megtiltották a piknikezést a Szent Anna-tónál

A Pro Szent Anna Egyesület Facebook-posztban jelentette be, hogy július 3-ikától megtiltják, hogy a vulkanikus eredetű tavat megcsodálni vágyó turisták és kirándulók csomaggal menjenek le annak partjára. Az egyesület annak nyomán jutott erre az elhatározásra, hogy szombaton egy kirándulócsoport feldarabolt görögdinnyét hagyott a tó közelében egy fa alatt, amely azonnal odavonzott egy anyamedvét és bocsát.

A bejegyzés szerint az ilyen jellegű felelőtlen viselkedés „se több se kevesebb, mint GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET!!!”. Az egyesület tagjai a határozat által igyekeznek meggátolni a további hasonló esetek előfordulását, mint jelzik, ezentúl kollégáink, azokat a személyeket, akik csomagokkal próbálják meglátogatni a tavat, fel fogják szólítani, hogy hagyják azokat az autóban.

Hozzáteszik, hogy, aki a piknikezés-tilalomra vonatkozó szabályt nem tartja be, attól megvonják a területen való tartózkodás jogát illetve alkalmazni fogják az 54/2012 törvény, vagyis a piknik törvény előírásait. A természetvédelmi terület kráterei területén a piknikezésre kijelölt egyedüli terület a parkoló nyugati részén található padokkal és asztalokkal ellátott zöld felület, ahol igény szerint tüzet is lehet rakni. Az egyesület elnöke, Dósa Elek Levente az Agerpres kérdésére azt is leszögezte, hogy ezentúl is le lehet majd menni egy „szendviccsel vagy egy kürtőskaláccsal” a tóhoz, csak a nagy csomagokat kell majd fent hagyni a parkolóban.

Épp annyi idő alatt ért el egy vonat Bukarestből Budapestre, mint amennyi idő alatt Budapestről Londonba elérhet a vasutat választó utas

A baj csak az, hogy míg a román és a magyar főváros légvonalban kevesebb, mint 640 kilométerre van egymástól, addig utóbbiak úgy 1450 kilométerre (és még egy vízi csatorna – a La Manche – is elválasztja őket).

Az Ister elnevezésű, IR472-es jelzésű járat, mely hétfőn 18 óra 25 perckor indult el Bukarestből, útja során több mint 6 és fél órás késést halmozott fel, így az eredeti 15 és fél órás menetidővel együtt, összesen huszonkét óra után ért célba Budapesten. A Hotnews hírportál beszámolója szerint a még Romániában is szokatlanul nagynak számító késést a mozdony meghibásodása okozta a Brassó megyei Sárkány településen. Bár a vasúttársaság elméletileg átlagosan két óra alatt új mozdonyt biztosít a hasonló helyzetekben, a hétfői utasoknak pechjük volt, csak öt óra után érkezett meg a „felmentő sereg”. A CFR közleményben nyugtatta meg azokat, akik aggódtak a bajbajutottakért, hogy miután a vonat körülbelül hat és fél órás késéssel elérte Nagyszebent, vízzel kínálták az utasokat. Később újabb közleményben jelezték, hogy Aradon, ahova délelőtt 11 óra körül futott be a szerelvény – röpke 17 és fél órával az indulás után –, előre csomagolt élelmiszert is kaptak az utasok. A CFR közleménye arra is kitért, hogy kérésre a vonatról a nagyszebeni repülőtérre szállítottak néhány utast.

És természetesen azt is megígérték, hogy a kialakult helyzet okait egy vizsgálóbizottság fogja megállapítani.

Időseket éheztettek és kényszerítettek ingyenmunkára három voluntari-i öregotthonban

Embertelen körülmények között tartottak, éheztettek, bántalmaztak és dolgoztattak több mint száz idős személyt Ilfov megyei öregotthonokban. Az időseket kedden rendőrök és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) emberei menekítették ki a bentlakásos intézetekből. 56 személyt kórházba kellett, hogy szállítsanak nem megfelelő egészségügyi állapotok miatt.

A nyomozók az Agerpres által idézett közleménye szerint 2020 novemberében alakult meg Ilfov megyében az a két bűnszervezet, amelyek az öregotthonok kiszolgáltatott, sok esetben fogyatékkal élő lakóit éheztették, kihasználták, bántalmazták, fizetség nélküli munkára kényszerítették, illetve az előírt orvosi és higiéniai ellátást sem adták meg az áldozataiknak. A hírügynökség arról is beszámolt, hogy környéken élők  elmondása szerint az idősotthonok lakói körülbelül két éve voltak „ilyen helyzetben”, „meztelenül jöttek a kerítéshez”, és pénzt vagy ételt koldultak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.