A forradalom leverésére tett kísérletben való részvételről szóló vádak ide, a pártjából való kizárás oda, Francisc Tobă megnyugodhat: mostantól a bukaresti parlament képviselőjeként tevékenykedhet.
A képviselőház ugyanis szerdán igazolta a mandátumát, ami után le is tette a képviselői esküt.
Olvasson még:
Így aztán mostantól négy évig a román parlament tagja lesz.
A képviselőház 155 támogató és 8 ellenszavazattal bólintott rá, hogy Francisc Tobă a törvényhozás értékes tagjává váljon. Egy honatya tartózkodott, hárman pedig nem szavaztak.
Mindez annak ellenére történt, hogy a szélsőséges Románok Egységéért Szövetség (AUR), amelynek listáján parlamentbe jutott, rovott múltjának nyilvánosságra kerülése után a pártból is kizárta, és azt is kérte a képviselőháztól, hogy ne igazolja a mandátumát.
Helyette még egy új képviselőjelöltet is megneveztek, és azt kérték a képviselőháztól, hogy a Tobă mandátuma helyett az új jelöltét igazolják.
A képviselők azonban másképp gondolták, így mostantól kollégájuknak nevezhetik az egykori katonatisztet.
Tobă az AUR Brassó megyei listavezetőjeként kapott négy évre egy kényelmes széket a bukaresti alsóházban.
Az 1953-ban született Tobă a bukaresti Katonai Műszaki Akadémián végzett fegyver- és rakétaszakértő. A forradalom után a Nemzeti Megmentési Front elnökeként tevékenykedett Nagyszebenben, 1992-ben pedig a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front képviselője lett.
1992 és 1996 között a Ion Iliescu vezette Szociáldemokrácia Romániai Pártja képviselője volt, és közreműködött a z állami intézmények bizalmas kommunikációját bonyolító Különleges Távközlési Szolgálat (STS) létrehozásában.
Ugyanakkor a katonai ügyészség azzal vádolta meg a tartalékos alezredesi rangú Tobát, hogy 1989 decemberében részt vett a nagyszebeni forradalmi események leverésére tett véres kísérletben.
A vádirat szerint különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és embertelen bánásmódban való bűnrészesség miatt kellett volna bíróság elé állnia.
Az ügyészek szerint ő is részt vett abban az akcióban, amely során a nagyszebeni megyei kórházból erőszakkal egy városi laktanyába vitték a sebesült forradalmárokat, és ott kegyetlenül megverték őket.
A bíróság azonban eljárásjogi hiányosságra hivatkozva visszaküldte a vádiratot az ügyészségnek, amely aztán 2010-ben ejtette az ügyet.