// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hetente többször is tesztelik majd a diákokat az iskolákban, így fékeznék meg a járványt

// HIRDETÉS

Az oktatási miniszter szerint még ebben a hónapban kezdődik a „tesztidőszak”.

Hetente több alkalommal is koronavírus-tesztnek vetik alá a diákokat, a pedagógusokat és az oktatási intézmények egyéb alkalmazottait, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrve próbálják megakadályozni koronavírus-gócok kialakulását – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Mint elmondta,

heti két alkalommal végzik majd el a teszteket.

Persze – mivel Romániáról van szó – a tesztelés jövő héten, a szünidő lejártával még nem kezdődik el.

Az ok: addig nem érkeznek meg a megrendelt tesztek.

A miniszter szerint az első, kilencmillió darabos nyáltesztszállítmány a november 21-étől kezdődő héten áll majd rendelkezésre.

Azt is elmondta, hogy a használatukhoz először is az egészségügyi hatóságok segítségét kéri, hiszen ki kell képezni az iskolai személyzetet a tesztek szakszerű használatára.

Cîmpeanu elmondta, a kilencmillió teszt egy hétre elég.

A tárca összesen 70 millió tesztet rendelt,

vagyis a ez az adag 11 hétre biztosítja majd a szükséges teszteket az ország oktatási intézményeiben.

Mint arról beszámoltunk, a tervek szerint csak azokban az intézményekben kezdődik jelenléti oktatás hétfőtől, ahol a személyzet átoltottsága eléri a 60 százalékot.

Cîmpeanu pénteken az iskolakezdés feltételeit ismertetve azt is elmondta, hogy nem kötelező 60 százalékos átoltottság fölött sem jelenléti oktatással kezdeni: azon iskolák, amelyek szeretnének továbbra is online oktatást, kérelmezhetik ezt.

A miniszter szerint az ország iskoláinak és óvodáinak 54 százalékában magasabb a személyzet átoltottsága 60 százaléknál, így hétfőn mintegy 1,8 millió diák és óvodás tér vissza a jelenléti oktatásba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro