// 2025. december 6., szombat // Miklós

Három utasra is rávakkantották a „koronakutyák”, hogy fertőzött, de csak egyikük volt az

// HIRDETÉS

A szebeni reptéren először jeleztek fertőzött utasokat a covidosok kiszűrésére betanított ebeket.

Egyelőre felemásnak tűnik az eredménye annak a kísérleti projektnek, amelyben élesben vetik be a koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére betanított rendőrkutyákat: három Madridból érkező utasról is azt jelezték gazdáiknak a nagyszebeni reptéren, hogy fertőzött az illető, de a gyorsteszt csak egyikük esetében lett pozitív.

Igaz, ennyiből még csak elhamarkodott ítéletet lehetne hozni, lássuk, hogy boldogulnak tovább a négylábú Pityke őrmesterék.

A pozitív tesztet egyébként egy olyan személyen végezték el, aki már be van oltva – ez is igazolja, hogy a beoltottak is elkaphatják a fertőzést, csak nem betegszenek le tőle túlságosan. Továbbadhatják viszont a kórt másoknak, így most az illető utason PCR-tesztet is végeznek, és ha az is pozitív lesz, megy is karanténba.

A második delikvens múlt hónapban már átesett a betegségen – valószínűleg ez tévesztette meg a kutyákat.

A harmadik utas gyorstesztje azonban negatív lett.

Ám mivel a gyorstesztek a fertőzés első napjaiban nem igazolják a vírus jelenlétét – mivel nem közvetlenül a vírust, hanem az immunrendszer által ellenük termelt antigéneket mutatják ki, antitestek pedig az első napokban nincsenek –, ezért az illetőt 14 napra karanténba küldik. Igaz, ha öt nap után a PCR-tesztje negatív lesz, akkor nem kell tovább bezárkóznia. A PCR-teszt ugyanis a feltételezett megfertőződés után ennyi idővel már pontos eredményt ad.

A nagyszebeni reptéren zajló kísérleti projekt 60 napig tart, az eredmények alapján pedig a szakik majd eldöntik, hogy lesz-e folytatása a négylábú kalandnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják
Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit
Székelyhon

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit

Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.

// még több főtér.ro