Hárman fél szemükre megvakultak ugyan, mégsem történt orvosi műhiba a csíki kórházban

Az egészségügyi minisztérium által a nagy port kavart eset után kiadott jelentés igencsak megengedőre sikeredett.

Hirdetés

Mi is megírtuk, hogy még az év elején 14, korábban szemműtéten átesett páciens is visszakerült a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szemészeti osztályára, ahol szemfertőzést, úgynevezett endoftalmitiszt (a szem belső rétegeinek gennyes gyulladása) állapítottak meg náluk. A fertőzést a Pseudomonas aeruginosa baktérium okozta, és három páciens esetében olyan súlyos volt, hogy újabb műtéttel el kellett távolítani a szemükből az elhalt szöveteket, így erre a szemükre véglegesen megvakultak, de hat másik betegnél is látásromlást eredményezett a fertőzés.

Amit nyilvánvalóan a műtőben kaptak el, hiszen a megyei egészségügyi igazgatóság később egyértelművé tette: egy egész sor személyi mulasztás vezetett a megfertőződésekhez, tizenegy alkalmazottat meg is bírságoltak, s a belső vizsgálat során az is kiderült, a fertőtlenítési, sterilizálási eljárások be nem tartása volt a probléma forrása.

Bár az eset után visszavonták Bodó Pál szemész főorvos és Bálint Zsuzsánna főasszisztens kinevezését, Bodó mellett online petíció indult, amelyet több ezren írtak alá. Az aláírük szerint a betegei sorsát mindig a szívén viselő, kiváló szakember nem tehet a történtekről, hiszen a műtétek orvosi szempontl jól sikerültek, a fertőzésekről pedig nem ő a felelős.

A szakembert a külső nyomás hatására vissza is helyezték a tisztségébe, az egészségügyi minisztérium most kiadott jelentése pedig megerősíti a támogatókat: kimondja ugyanis, hogy orvosi műhiba nem történt.

Hirdetés

A jelentés ugyanakkor nem állapítja meg a fertőzés okát, a minisztérium mindössze a sterilizálási procedúrát, a gyógyszerek tárolásának módját, és egyes nővérek hiányos képesítését kifogásolta. Ennek következtében a kórházat, és öt kórházi dolgozót is megbírságoltak.

Az eset valószínűleg ennyiben marad. Részletek a Székelyhonon.

Hirdetés