De „az állapotuk javult, nincsenek fájdalmaik” – közölte a kórház, miután a páciensek egyik szemükre elveszítették a látásukat
A történet helyszíne a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szemészeti osztálya, ahová nemrég 14 páciens szemfertőzés miatt került vissza, miután szürkehályog-műtéten estek át. A betegek mindannyian endoftalmitiszben szenvedtek, ami a szemüreg belső rétegeinek gyulladása.
A kórházban azóta belső ellenőrzést indítottak és kiderült, hogy hat beteg esetében Pseudomonas aeruginosa baktérium jelenlétét mutatták ki a vizsgálatok.
– írta szerdai közleményében a kórház.
Csakhogy azt is írják:
Nos, mint kiderült, de erről a kórház elfelejtett (?) beszámolni, a fertőzés szövődményei miatt
a három betegnek valójában ki kellett operálni a szemgolyója egy részét.
De most már jól vannak, nincsenek tüneteik és elhagyhatták a kórházat (!!!!!) – reagált az egészségügyi intézmény az Agerpres megkeresésére.
A kórházi vizsgálat során egyébként nem sikerült azonosítani a fertőzés forrását.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége pénteken sajtótájékoztatót tartott, amelyen elismerték a történteket.
„Mind a 14 beteg elhagyta a kórházat, három páciens esetében pedig súlyos következményekkel járt a fertőzés, ők elveszítették egyik szemükre a látásukat” – mondta Konrád Judit kórházmenedzser a Székelyhon beszámolója szerint.
Bodó Pál, a szemészeti osztály főorvosa arról beszélt, hogy a három beteg esetében egy harmadik operációval a szemgolyó belsejéből az elhalt szöveteket el kellett távolítani, ez okozta a végleges látásvesztést.
Közben az is kiderült, hogy egy egész sor személyi mulasztás vezetett a megfertőződésekhez, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság pedig tizenegy alkalmazottat bírságolt meg összesen 30 ezer lej értékben. A vizsgálat során fény derült arra, hogy a fertőtlenítési, sterilizálási eljárások be nem tartása volt a probléma forrása.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.