Fotó: Székelyhon

Hányan fertőződtek meg az utóbbi héten az iskolákban?

Megjött a legújabb helyzetjelentés a járvány iskolai terjedéséről.

Hirdetés

Beköszöntött április, ezzel együtt lassan, de biztosan megérkezik a tavasz is. A koronavírus-járvány harmadik hulláma országos szinten megtöltötte a kórházakat, miközben azt láthatjuk, hogy a lakosságnak egyre inkább fogy el a türelme. Kizárólag az adatokat tekintve azt láthatjuk, hogy egyre több a súlyos a beteg – az intenzív osztályokon ápolt fertőzöttek száma szinte naponta új rekordot döntött –, az új esetek száma azonban halvány mérséklődést mutat.

Az enyhe mérséklődés az oktatási tárca legújabb helyzetjelentésében is megmutatkozik, mely szerint az utóbbi héten csökkent az iskolai fertőzöttek száma, legalábbis az azt megelőző héthez viszonyítva. Április elsején 2610 fertőzött diák és 2171 fertőzött tanár szerepelt a nyilvántartásban.

Összehasonlításképpen: március közepén még 2205 diák és 2031 tanár fertőződött meg egy hét alatt, majd az azt követő héten aggasztóan megugrott a számuk (2740 diák és 2514 pedagógus fertőződött meg). A legutóbbi jelentésben már beindult a csökkenés, ez a tendencia pedig tartja magát. Tekintettel arra, hogy a legtöbb diák számára megkezdődött a tavaszi vakáció, mely az ortodox húsvétig tart, vélhetően nagy növekedés egy ideig nem lesz.

Hirdetés