Ha már úgyis rendszeresen kellett jelentkeznie a rendőrségen egy prostituáltnak, az egyik rendőr is bejelentkezett egy numerára

Igaz, nem ingyen kérte.

Hirdetés

A remélt kellemes percek helyett igencsak kellemetlen hónapok – vagy évek – elé néz az a rendőr, aki a dél-romániai Prahova megye rendőr-főkapitányságán szolgálva szexuális szolgáltatásokért jelentkezett be egy prostituáltnál, aki ellen bűnvádi eljárás zajlik egy lányfuttatási ügyben.

A nő egy lányfuttatási ügyben érintett, és bírói felügyelet alá helyezték – ez annyit jelent, hogy nem vették ugyan őrizetbe, de nem hagyhatja el engedély nélkül a lakhelyét, és heti három alkalommal jelentkeznie kell a rendőrségen.

A rendőr ezt kihasználva lépett vele kapcsolatba, és üzletet ajánlott: egy pásztoróráért cserében azt ígérte, hogy eléri a heti kötelező rendőrségi látogatások számát.

A rendőrs WhatsApp-on tartotta a kapcsolatot a prostituálttal, és hogy nagyobb nyomatékot adjon ajánlatának, felvételt is küldött a nőnek, amelyet maszturbálás közben készített.

Hirdetés

Az üzletből azonban semmi sem lett, a nő ugyanis feljelentette a rendőrt, aki ellen belső vizsgálatot rendeltek el, de bűnvádi eljárás is indul ellene, amiért szexuális célokra próbálta felhasználni a pozícióját.

Úgyhogy a dolog elég rosszul sült el számára, de lehet még rosszabb is: ha börtönbüntetés lesz az ügy vége, még az is megtörténhet, hogy majd neki tesznek visszautasíthatatlan ajánlatokat.

Hirdetés