Az oroszok és a lengyelek után a magyarok és a románok fogadnák a leginkább kétkedéssel a koronavírus elleni vakcinát, egy globális felmérés szerint.
Nem túl meglepő, de azért elgondolkodtató, hogy Románia lakossága annyira elutasító a védőoltásokkal szemben, hogy tízből csak hatan oltatnák be magukat koronavírus ellen, és ezzel az aránnyal a világ leginkább oltásellenes országai közé tartozunk. Huszonnyolc országban mintegy húszezer felnőtt férfit és nőt kérdeztek meg erről az Ipsos felmérése során, a válaszokból pedig megállapították, hogy globálisan 74%-ra tehető azok száma, akik beoltatnák magukat a Sars-Cov-2 ellen.

Kína, Brazília, Ausztrália a dobogós a listán, tehát ezekben az országokban oltatnák be magukat a legtöbben, míg Oroszország, Lengyelország, Magyarország és Románia a sereghajtó, azaz csak kevesen fogadnának el egy esetleges vakcinát. A lakosság 57%-a nyitott az oltásra, 29% mond határozott nemet rá, 14% csak részben elutasító.
Az Ipsos felméréséből az is kiderül, hogy a férfiak inkább oltáspártibbak, mint a nők (68-49% az arány), illetve az idősek és a fiatalok ebben a kérdésben ugyanazt az álláspontot képviselik (66-66% az oltáspártiak aránya a két korcsoportban), ami ritka manapság.
Azzal magyarázzák az oltás-szkeptikusságot Romániában, és úgy általában a nagyvilágban, hogy az emberek félnek a mellékhatásoktól (a román lakosság 66% van ezzel így) vagy kételkednek a hatékonyságában (33%).
A kérdés nyilván egyelőre feltételes módban tevődik fel, jelenleg globális szinten több mint 100 koronavírus elleni oltáson dolgoznak, mindössze 20 lépett a tesztelés előrehaladott fázisába.
Az oltásellenesség jelensége nem újkeletű dolog Romániában, illetve a Kárpát-medencében. A koronavírustól függetlenül, kétes hátterű álhíroldalak, influenszerek, sőt televíziós celebek és közszereplők eddig is mindenféle összeesküvés-elméleteket terjesztettek az oltásokkal kapcsolatosan. Ezzel hozták összefüggésbe a 2016 körül indult kanyarójárványt is, amiért Bukarest egy oltásügyi törvénytervezetet is elfogadott, ami azóta is egy fiókban porosodik.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.