Csak egy szomszédja előzi meg az országot.
Bár a bukaresti illetékesek igyekeznek mindenkit megnyugtatni, hogy ha háborúba is torkoll az Oroszország és Ukrajn aközötti feszültség, abba Románia nem avatkozik bele, a helyzet miatt azért nem árt számba venni, milyen katonai eszközökkel rendelkezik az ország.
Nos, ha a légierőt nézzük, akkor kiderül, hogy a szomszédaihoz képest egészen jól: éppen Ukrajnát kivéve mindegyiknél több vadászgéppel rendelkezik.
A legfrissebb összesítés szerint a flotta legütősebb egységét a 17 F-16-os vadászgép jelenti, amelyeket igaz ugyan, hogy használtan vásároltak, de ezek vannak a legjobb állapotban.
A 16 MiG-21 Lancerről mindez már nem igazán mondható el, de alapvetően még működőképesek, a szovjet gyártmányú, izraeli szakemberek által felturbózott vadászgépek is bevethetőek, ha a helyzet úgy kívánja.
Emellett 19 IAR-99 Sólyom is gazdagítja a román vadászflottát, amelyek,
Magyarország csupán a 12, svéd gyártmányú JAS 39 Gripennel büszkélkedhet, a bolgár légierőnek 13 MiG-29-ese és 8 Szu-25-öse van, Szerbia pedig 13 MiG-29-est és 17 J-22-est vethet be, ha a szükség úgy hozza.
Ezzel Románia nem áll rosszul, főleg úgy, hogy már biztosra vehető, hogy két további, használt gépekből álló F-16-os köteléket vásárol Norvégiától.
A legtöbb vadászgéppel azonban Ukrajna rendelkezik: 51 MiG-29-es, 32 Szu-27-es, valamint 29 Szu-24-es és Szu-25-9s alkotja a flottáját.
Azonban ha azt nézzük, milyen idősek a gépek, akkor Románia már nem büszkélkedhet annyira – a MiG-21-esek körében gyakori a baleset –, ebből a szempontból Magyarország sokkal jobban áll az újabb Gripenekkel.
Románia minden esetre
Törökországnak 291, Görögországnak 229, Lengyelországnak pedig 109 gépe van.
A román légierő helikopterek terén sem áll rosszul: 58 IAR 330 Puma áll a rendelkezésére, de a tervek szerint 24 AH-1Z Vipert, 21 UH-1Y-t és 15 H215M/AS332-est is rendel.
A vadászgépflottát a bukaresti illetékeske bejelentése szerint 32, Norvégiából vásárolt F-16-ossal turbózzák fel, 354 euróért.
A legnagyszabásúbb terv az, hogy vadonat új amerikai F-35-ösöket vásároljanak, de ehhez azért még idő kell. És sok-sok pénz.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.