Gyertek ide, ha mertek! – üzente pisztolyát mutogatva a drogos bűnöző a rendőröknek. A rendőrök pedig mertek… (VIDEÓval)

Elfogadták a kihívást.

Hirdetés

Minden bizonnyal nagyon kemény gyereknek képzelte magát az az alvilági figura, aki úgy döntött: az egész rendőrséget megfenyegeti, miután egy közúti ellenőrzés során kiderült, hogy kábítószer befolyása alatt vezetett, ezért büntetőeljárás indult ellene.

A Dâmbovița megyei férfi – aki már megjelenésével is nagyon meg kíván felelni a mai bűnözőkről meglévő sztereotípiáknak – egész jó dramaturgiai érzékkel rendelkezik, mert már a felütés bivalyerős: a felvétel nyitányaként valamilyen port szív fel, minden bizonnyal ezzel jelzendő, hogy őt bizony egy büntetőeljárás nem tudja eltántorítani a drogozástól.

Ezt követően monológba kezd, amelyben azt üzeni a rendőröknek: jöhetnek, felkészülten várja őket, de nem azért akar börtönbe kerülni, mert elkapták kábítószeres befolyás alatti vezetés miatt, hanem azért, mert rendőröket nyírt ki.

Ezért ne két-három főt küldjenek érte, és ne felejtsék otthon a golyóálló mellényeket sem.

Szavait nyomatékosítandó betáraz egy pisztolyt, majd egy kézigránátot is megmutat.

Hirdetés

Nos, óhaja részben teljesült.

Az Europol rendőrszakszervezet ugyanis közölte: a rendőrök meglátogatták, ha már ilyen szívélyesen meghívta őket, de a fegyveres összecsapás csupán az ígéretek szintjén maradt, mivel még idejekorán ártalmatlanították, és természetesen őrizetbe vették.

A szakszervezet megjegyzi: a rendőrség most annak kiderítésén dolgozik, honnan szerezte a bemutatott fegyvereket, valamint hogy pontosan milyen anyagot is szívott fel a videó elején.

Azon is elmorfondíroznak, hogy az ügyészség vajon hatósági személy elleni erőszakért is eljárást indít a férfi ellen, mivel idén egy máramarosszigeti férfi ellen már eljárás indult emiatt, pedig ő csak faxon fenyegetett meg egy bírót, miközben ő egyenesen fegyverrel hadonászva fenyegetőzött.

Hirdetés