Ez a nap sem múlik el a kolozsvári városházát érintő botrány nélkül

Most éppen egy gyanús körülmények között megtollasodott egykori alkalmazott miatt.

Hirdetés

Rájár a rúd a kolozsvári önkormányzatra. Még javában tombol a botrány, amely amiatt tört ki, hogy a város szívében vélhetően obskúrus érdekek mentén engedélyezték egy szálloda megépítését, amely olyan, mintha egy koporsó, egy birodalmi lépegető és egy lakókocsi törvénytelen nászából született volna, most pedig már egy volt alkalmazott gyanús meggazdagodása is borzolja a kedélyeket.

Az ügyet a közhivatalt betöltő személyek vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hozta nyilvánosságra.

Egy Narcisa Elena Pop nevű hölgyről van szó, aki ellenőrként dolgozott a városházán, és a jelek szerint határozottan nem kispályázott.

A feddhetetlenségi ügynökség szerint ugyanis félmillió eurónyi jövedelemre tett szert úgy, hogy annak a pontos eredetével nem tud elszámolni.

Az 500 000 euró konkrétan 387 294 euróból és 631 906 lejből adódik össze a legkisebb összegeket is aprólékosan átvizsgáló ANI-s bürokraták precíz diagnózisa szerint.

Pop egyébként egész ügyesen dolgozott, mivel 2007 júliusa és 2016 decembere között fejtette ki áldásos tevékenységét a kolozsvári városházán, vagyis kevesebb mint tíz év alatt jött össze a fél milla.

Az ANI szerepe egyébként nagyjából ennyi: a feltételezett visszaélés megállapítása után értesíti az illetékes hatóságot.

Hirdetés

Ami ez esetben a kolozsvári táblabíróság vagyonosodást vizsgáló részlege, így mostantól könnyen előfordulhat, hogy Narcisa Elena Pop az általa szándékoltnál sokkal sűrűbben találkozik majd az igazságszolgáltatás szimpatikus képviselőivel, akiknek hivatali kötelességük föltenni a kérdést, miszerint Aztán mégis honnan tudott ekkora különbség kialakulni a hivatalosan befolyt jövedelem és a gyarapodás valós mértéke között?

De ha már átvizsgálták Pop asszony viselt dolgait, az ANI illetékesei igyekeztek alapos munkát végezni.

Ennek nyomán aztán az adóhivatalt is értesítették arról, hogy talán nincs feltétlenül minden rendben azzal, ha valaki hivatalosan 27 800 euróért ad el egy ingatlant, aztán valahogy mégis 39 400 eurót kap érte.

Nehéz időszak következik a volt városházi ellenőr számára.

De nem kizárt, hogy a városháza néhány további illetékese számára is.

Hirdetés