Ahogy beharangoztatott: csütörtökön, június 4-én az Erdélyi Magyar Szövetség, Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetői, tagjai és szimpatizánsai Erdély-szerte megemlékeztek a trianoni békediktátum századik évfordulójáról. Pontban délután fél hatkor, amikor a magyar templomokban felzúgtak a harangok is.

A megemlékezés Kolozsvárott a Főtéren zajlott, Mátyás királyunk szobra előtt. Kimentünk és le is esett az állunk: ennyi rendőrt, csendőrt rég nem láttunk. (És csak az egyenruhát viselő közegeket ismertük fel.) Na de mutatjuk is, mi történt, mert azért izgalmas volt, főleg, amikor – nyilván egész véletlenül – arra sétált egy csapatnyi maszkos-trikolóros fociszurkoló. Tessék nézni, mutatjuk:

Az Egyetem utca és a Főtér sarkán máris két csendőrfurgon fogadott, teljesen szabályosan parkoltak a járdán.

A New York szálló előtti átjárónál állva további négy rendfenntartró járgámnyt figyelhetett meg az arra járó. Összesen kilenc karhatalmi gépkocsit számoltunk össze, csak a Mátyás szobor előtti térségben.

Ehhez képest a megemlékezésre összegyűlt tömeg így nézett ki. És oroszlánrészben sajtósokból állt.

Ahogy kiértünk a térre, a csendőrök is elindultak, szűkítették a gyűrűt a megemlékezők körül.

Pontban fél hatkor megérkeztek a megemlékezők is. Balról jobbra: Fancsali Ernő (Erdélyi Magyar Szövetség), dr. Schwartz Róbert (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács), egy karhatalmi közeg (ő nem megemlékező) és Mátis Jenő (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács).

És micsoda különös véletlen. Szintén pontban fél hatkor arra sétált egy csapatnyi (olyan 10) fociszurker. A maszkokon a kolozsvári egyetemi focicsapat logója virít. Meg a román trikolór is virít itt-ott. Tiszta véletlen, hát nem? Kérdés, honnan tudták ezek a fiúk, hogy pont erre kell sétálni? Költői a kérdés, persze. De a karhatalom azonnal megállította őket, aztán kis paláver után a csapat átvágott a Főtéren és eltűnt a Deák Ferenc utca irányában.

A koszorúzás egy pillanat műve volt. Utána csend. A távolból zúgott a piarista templom harangszava.

Ez már a koszorúzás utáni pillanat. Közben összegyűltek még páran. Adott pillanatban odalépett hozzánk egy román fiatalember és megkérdezte, mi történik itt. Elmondtuk, hogy hát ünneplés folyt éppen, tudja, június 4. van. De mi van június negyedikén, kérdezte a fiatalember. Hát a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója, mondtuk kedvesen. Tudja, ami a románoknak öröm, a magyaroknak meg tragédia. Na, ő ezekben a dolgokban nincs otthon, mondta, szép napot kívánt és odébb állt.

Egy polgár odasétált a koszorúhoz és mellé helyezett egy gyertyát. Kedves gesztus volt, nem szólt rá senki.

Ekkor történt, hogy a fociszurkerek visszaszivárogtak a térre. És néztek. A csendőri, rendőri jelenlét nyilván megzavarta őket. A közegek odamentek hozzájuk, igazoltatták őket, szépen felírták a nevüket a füzetbe, aztán odaálltak, szembe velük. Mást nemigen tehettek. Ilyen a demokrácia.