És már zajlik is az elnökválasztás második fordulója

Új-zélandi román állampolgárok, szevasztok!

Hirdetés

Miközben Romániában még majdnem két nap van hátra a szavazókörök megnyitásáig, az elnökválasztás második fordulója már pénteken hajnalban el is kezdődött. Mármint a világ túlsó felén, Új-Zélandon, ahol helyi idő szerint déltől várják a szavazni vágyókat, és az első hét órában 203-an már le is adták a voksukat.

Levélben is szavaztak: összesen 17 503-an.

Mint ismert, a választási törvény módosítása nyomán a külföldön élő románok három napon keresztül szavazhatnak, pénteken déltől, szombaton és vasárnap pedig reggel héttől este kilencig.

Minderre azért volt szükség, mert az utóbbi években rendszerint botrányba torkollt, hogy a nem elegendő számú külföldi szavazókör előtt több száz méteres sorok alakultak ki, így aztán urnazáráskor ezrek estek el a választójog gyakorlásától úgy, hogy hosszú órákig álltak sorba.

Ennek elkerülésére a szavazókörök akár éjfélig is nyitva tartanak, ha sokan állnak sorba az épület előtt.

Hirdetés

Mint ismert, a két héttel ezelőtti első fordulóban ennek köszönhetően is rekordszámú, közel 700 ezer külföldön élő román állampolgár szavazott.

(Összesen nagyjából négymillió román állampolgár él az ország határain kívül).

A külföldi románok nagy szavazási kedvét rendszerint a baloldali jelöltek sínylik meg: elsöprő többségük mindig a jobbközép jelöltekre vagy pártokra szavaz.

Hirdetés