Ekkorra tetőzhet a koronavírus-járvány Romániában

Már ha bejönnek Nelu Tătaru egészségügy-miniszter becslései.

Hirdetés

Nem nagyon érdemes húsvéti locsolkodásra készülni, legalábbis ha beigazolódnak Nelu Tătaru új egészségügy-miniszter becslései, amelyek szerint a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány valamikor április közepén vagy a hónap második felében tetőzik majd Romániában.

A miniszter úgy gondolja: akkor nagyjából tízezer fertőzött lesz majd az országban – de ez a szám persze nagyban függ attól is, mennyire tartják be az emberek a korlátozó intézkedéseket, vagyis hogy maradjanak otthon, illetve akinek munkába kell járnia, tartson másfél-két méteres távolságot a többiektől.

Tătaru nem árul zsákbamacskát: mint mondta, napokon belül elérjük a kétezer fertőzöttet, ami aktiválja a járvány elleni küzdelem forgatókönyvének negyedik fázisát – ekkor például az egészségügyre nehezedő terhelés enyhítésére otthon, orvosi felügyelet mellett kezelheti az enyhe tüneteket mutató, vagy tünetmentes betegeket, miközben a szintén enyhe tüneteket mutató orvosokat bevethetik a fertőzöttek kezelésére.

Emellett további 36 kórházat izzítanak be a koronavírus-fertőzöttek kezelésére, ami mintegy 8000 ággyal növeli meg a jelenleg rendelkezésre álló 2000-2300-as kapacitást.

Amúgy a miniszter szerint eddig 200 000 külföldön élő román tért haza, és még ugyanannyit várnak.

Hirdetés