Egyre kevesebb fiatal akar dolgozni, cápát láttak a konstancai kikötőben – vasárnapi hírmix

Egy román nő pedig úgy gondolta, hogy 19 kiló török ezüstékszer semmiféle vámkötelezettséget sem ró rá.

Hirdetés

Bezzeg a mai fiatalok. Egyre kevesebb a 25 év alatti munkavállaló

Hónapról hónapra csökken a fiatal munkavállalók száma Romániában. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint például 2023 végén a 15 és 24 év közöttiek 21,1%-ka volt munkanélküli – bár az az összesítésből nem derül ki, hogy a kiskorúakat egyáltalán miért vették be a statisztikába, másrészt azt is elfelejtik megemlíteni, hogy sokan még a tanulmányaikat végzik ebben az időszakban, így később kezdenek el dolgozni. A Digi24 ugyanakkor egyenes úton kihozta ebből az adatsorból, hogy a fiatalok lusták, akár a föld. Mondjuk az is igaz, hogy korosztálytól függetlenül elég magas a munkanélküliek száma, az említett időszakban például országosan 440 ezer számontartott munkanélküli volt Romániában, ami azt mutatja, hogy nem csak a fiatalok lusták. Ezzel szemben „meglepő módon” egyre nagyobb az 50 év fölötti dolgozók száma, ami szintén nem meglepő valójában, hiszen az ország, és jellemzően egész Európa irdatlan iramban tart az elöregedés felé az egyre csappanó születési szám jóvoltából. Így az a sok új 50 év fölötti munkavállaló valójában onnan jön, hogy az amúgy is dolgozó felnőttek egyszer csak 50 évesek lesznek. Ám a Digi24-en mostanában amúgy egyre gyakrabban haknizó Daniel David pszichológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora megerősítette a „fiatalok lusták” kezdeti hipotézist, és elmondta, hogy a mostani fiataloknak olyan irreális elvárásaik vannak, miszerint ők az első fizetésükből autót és lakást szeretnének vásárolni, így az amúgy decens fizetést kínáló állásokat sem hajlandók elfogadni, mert nem tudják megemészteni a tényt, hogy az életben lépésről lépésre kell haladni. Ebben is lehet valami, de mondjuk az sem tisztességes állapot, ami jelenleg van az ingatlanpiacon, főleg, ha az olyan magasan prosperáló okosvárosokat nézzük, mint Kolozsvár, ahol lassan már egy élet munkája sem lesz elég ahhoz, hogy az ember megvásároljon egy garzonná átalakított garázst. Szóval ilyen szempontból megértjük a fiatalokat is a „magas elvárásaikkal” együtt. Különben meg a becslések szerint az EU-ban a következő 10 évben meg fog háromszorozódni a 65 év fölötti munkavállalók száma, ami szintén nem a fiatalok hibája, meg nem is az időseké, egyszerűen ez van.

Cápát filmeztek le Konstanca partjainál

Gyorsan végigsöpört a román médián az a 14 másodperces felvétel, ami egy cápáról készült, amint nyugodtan úszkál a konstancai kikötőben a vízfelszín közelében.

Adrian Bîlbă biológus azonban gyorsan megnyugtatta a kedélyeket: elmondta, hogy a tüskéscápa (Squalus acanthias) egy körülbelül 90 centiméteres példányáról van szó, és pánikra nincs semmi ok, ez a faj semmi veszélyt sem jelent az emberekre. Egyrészt azért, mert csak apró halakkal táplálkozik, másrészt azért mert csak ilyenkor, télvíz idején jön a part közelébe párzási szándékkal. Nyáron, strandszezonban inkább a mélyebb vizekben tartózkodik, ott is a tengerfenék közelében, már csak ezért sem jelenthet veszélyt a fürdőzőkre nézve. A biológus szerint az, hogy télen ezek a cápák kijönnek a part közelébe, inkább saját magukra nézve jelent kockázatot, hiszen egykönnyen kifoghatják őket a halászok. Szerencsére a törvény értelmében a nőstény példányokat kötelező szabadon engedni – az persze jó kérdés, hogy a törvényt be is tartják-e a román tengerparton.

Csaknem 20 kiló ékszert akart becsempészni Törökországból egy nő

Hirdetés

Törökország az olcsó, de szép kivitelezésű ékszerek egyik fellegvára – valószínűleg ezt akarta kihasználni az az 51 éves román nő, aki 19 kilogrammnyi, feltehetően ezüstből készült ékszerrel bukott le a bukaresti Henri Coandă repülőtéren. A nő egy Isztambulból érkező járattal érkezett haza, majd megpróbált kislisszolni azon a kijáraton a repülőtérről, ami azoknak van fenntartva, akiknek nincs elvámolnivalójuk. A határőrök azonban résen voltak, és két zacskóban megtalálták a mintegy 19 kilogramm, órákat, gyűrűket, fülbevalókat, karkötőket, nyakláncokat számláló csempészárut a kézi poggyászában. A szajrét elküldték szakértői vizsgálatra, hogy kiderüljön, valóban ezüstből készült-e, a nő pedig nagy slamasztikában van.

 

Hirdetés