Egymás után dőlnek meg az oltakozási rekordok, de sajnos ez az egyetlen jó hír a járványfrontról

Több mint húszezer koronavírus-fertőzött szorul kórházi kezelésre, és tízezer fölött van a napi esetszám is. Az is beszédes, hogy a múlt héten elhunytak 91 százaléka nem volt beoltva.

Hirdetés

Napok óta egyetlen jó hír érkezik a járványfrontról: eddig soha nem látott tempóra kapcsolt az oltáskampány, ami vagy azt jelenti, hogy a szkeptikusok is kezdik végre megérteni, hogy járványkrízis van az országban, vagy azt (is), hogy egyre több helyen fel kell mutatni azt a bizonyos zöld igazolványt.

Egymás után dőlnek meg a rekordok:

  • míg kedden 111 033-an kapták meg első dózist, ami abszolút csúcsnak számított,
  • a szerdai jelentés már 111 556 új oltottról beszél.

Érdemes egy pillantást vetni az alábbi a grafikonra, amely egyértelműen mutatja,

a decemberi kampányrajt óta soha nem volt ekkora érdeklődés az oltások iránt,

már a májusi csúcsértékeket is sikerült megduplázni:

Itt érdemes ismét felidézni, amit az oltási kampány koordinátora mondott: ha ebben a tempóban folyik tovább minden, az év végére a 12 éven felüliek 70%-a be lesz oltva.

Persze nagyon szépen hangzik, hogy naponta már több mint 150 ezren kapják meg az első, a második vagy a harmadik dózist,

Hirdetés

de egyelőre igen távol állunk a céltól: a lakosság 69 százaléka még mindig élt a lehetőséggel.

A kommunikációs csoport legfrissebb közleménye egyébként 14 950 új koronavírus-fertőzöttről, és 512 halálesetről számol be. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az elhunyt páciensek közül négyen 20 és 29 év közöttiek, de egy 14 éves fertőzött is életét vesztette. Az elhunytak közül 465-en nem voltak beoltva. Továbbra is több mint 20 ezer koronavírusos beteg kórházi ellátásra szorul, 1861 páciens intenzív terápiás kezelést kap.

A szokásos heti összefoglalóból az derül ki, hogy a múlt héten elhunyt páciensek 91 százaléka nem kapott semmiféle koronavírus elleni oltást. A múlt héten nyilvántartásba vett fertőzöttek 73 százalékáról is kiderült, hogy nem oltatták be magukat.

 

Hirdetés