Egy lakással próbálta megvesztegetni a rendőrt a kolozsvári sofőr – csúnyán ráfázott

A férfi persze jogsi nélkül vezetett, de ez már szinte csak hab a tortán. Kapott is másfél évet.

Hirdetés

Egy kolozsvári sofőr nem aprózta el a dolgot, és egyenesen egy lakással próbált megvesztegetni egy rendőrt.

Az eset még március elején történt, emberünket Tordán állították meg az egyenruhások egy rutinellenőrzés során. Kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezet, és már januárban is lebukott egyszer, amikor szintén jogsi nélkül koptatta az aszfaltot.

A férfit bekísérték az őrsre, egy rendőr nekifogott megírni a büntetést, őt előbb ezer euróval próbálta megvesztegetni. Miután a közeg ezt visszautasította, és rámutatott, hogy a vesztegetésnek bizony büntetőjogi következményei lesznek, a férfi emelte a tétet, és egyenesen egy lakást ajánlott azért, hogy oldják meg inkább okosba.

Ez sem jött be, a rendőr büntetőfeljelentést tett, a férfit pedig most másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre és 60 óra közmunkára ítélték.

Pedig ha okos, egy lakásért simán vehetett volna egy jogsit…

Hirdetés