Sajátos módon fejezte ki a világ dolgaival szembeni elégedetlenségét egy férfi szombaton este Kolozsváron: felgyújtotta a városháza bejáratát.
A beszámolók szerint előre rákészült az akcióra: benzint is vitt magával, amit rálocsolt az ajtóra, majd meggyújtotta.
Olvasson még:
Az égő folyadékból a lépcsőkre és a járdára is jutott.
A járókelők persze azonnal értesítették a tűzoltókat és a rendőrséget.
Előbbiek gyorsan a helyszínre érkeztek, és eloltották a lángokat. Beszámolójuk szerint csupán kis anyagi kár keletkezett.
A rendőrök nem sokkal később a közelben kapták el a férfit, akit letepertek, megbilincseltek, és őrizetbe vettek.
Egyrészt rongálás és garázdaság miatt eljárás indult ellene, másrészt megpróbálják kideríteni, mi késztethette arra, hogy gyújtogatni próbáljon.