// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Bocsánatot kért a rendőrség, hogy elbénázták a beavatkozást a kettős gyilkossággal végződő Onești-i ügyben

// HIRDETÉS

A vizsgálatok is kimutatták: a helyszínelők és az irodában csücsülő főnökeik teljesen amatőr módon kezelték a helyzetet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által elrendelt vizsgálatból is egyértelműen kiderült, teljesen amatőr módon zajlott a rendőrségi beavatkozás a kettős gyilkossággal végződő Onești-i túszejtés ügyében.

Olyannyira, hogy a román rendőrséget vezető Eduard Miriţescu a csütörtöki sajtótájékoztatóján

az intézmény nevében nyilvánosan elnézést kért az elhunytak hozzátartozóitól,

aztán megígérte, mindent megtesznek azért, hogy többé ilyen súlyos mulasztás-sorozat ne forduljon elő.

A vizsgálat még nem fejeződött be, de már az első körben kiderült, hogy az Onești-i rendőrség helyszínelői – amellett, hogy késve érkeztek a helyszínre és nem is kezelték kellő komolysággal a helyzetet –, egyszerűen

nem vették figyelembe, hogy az elkövető egy rendkívül erőszakos személy, akit korábban négyszer is elítéltek,

többször fenyegetőzött már az interneten, sőt, idén is bűnvádi eljárás indult ellene, miután megvert és késsel megfenyegetett egy nőt, akinek erőszakkal hatolt be a lakásába.

Ha ez nem lenne elég, kiderült, hogy

a bevetést koordináló rendőrparancsnok még csak nem is volt a helyszínen,

inkább az irodájában üldögélt, a helyszínre küldött tárgyalót pedig nem is tájékoztatták megfelelőképpen a helyzetről.

A helyszínelők persze nem zárták le a környéket megfelelőképpen – nyilván mert alulbecsülték a helyzet súlyosságát –, és az ilyenkor kötelező, de felületesen összedobott, hiányos helyzetjelentést is hét órával később küldték el a megyei rendőr-főkapitányságnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro