Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Egy zilahi új-házaspár házassági esküje már a mézeshetek alatt komoly próbát állt ki – igaz, a drámát nem a sors, hanem maga a vőlegény rendezte. A 29 éves kárászteleki férj ugyanis úgy döntött, hogy a 94 000 lejes nászajándék sorsa jobb helyen van az ő zsebében, mint a családi kasszában, ezért elmésnek koránt sem nevezhető módszerekkel betörést színlelt.
A mestertervet április hetedikén élesítette, és amikor a 26 éves újdonsült feleség belépett a zilahi lakásukba, ott felfordulás és a közös életük anyagi alapjának szánt 94 060 lejt kitevő nászajándék hűlt helye fogadta. Amint magához tért a sokkból a margittai származású nő azonnal értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre kiszállva gyorsan rájöttek a turpisságára.
A férj ugyan nem bízta a véletlenre a látványt, de a logikával már akadtak gondjai. A nyomozás megállapította, hogy a férfi alaposan felforgatta a berendezési tárgyakat, hogy hitelesnek tűnjön a betörésről szóló sztori. Az ajtót résnyire nyitva hagyta, de a zárat zárt pozícióba állította, remélve, hogy ez majd az erőszakos behatolás látszatát kelti. Végül megvárta, amíg a gyanútlan asszony hazaér és megteszi a feljelentést helyette.
A rendőrségnek mindössze egy napra volt szüksége, hogy átlásson a szitán. Április 8-án, szerdán sikeresen azonosították a betörőt a férj személyében. A házaspár így ahelyett, hogy a nászutat tervezné, egy sokkal kevésbé romantikus folyamat elé néz, mivel a férfi ellen az igazságügyi hatóságok megtévesztése miatt indult büntetőeljárás.
Mivel az pénz eredete tisztázott, a nyomozás lezárultával a bíróság elrendeli annak visszaszolgáltatását a jogos tulajdonosnak. Ugyanakkor a pénz közös tulajdonnak számít, de a feleség volt a feljelentő és a sértett fél, a pénz átvétele körül adódhatnak kellemetlen pillanatok a rendőrségi folyosón.
Hogy a hiányzó 94 060 lej valójában hol landolt, vagy mire kellett ilyen sürgősen a férfinak, azt nem tudni, de a családi bizalom helyreállítása valószínűleg többe fog kerülni, mint a teljes nászajándék.
Mi történik, ha találkozik a dolce vita életérzés a smekkerség filozófiájával? Egy ideig az élet császárának érezheti magát az, akiben mindez egyesül, de az első hatósági ellenőrzés Dante poklát szabadíthatja el.
Szerdán a Catania melletti Paterno városánal térfigyelő kamerái arra figyeltek fel, hogy egy kisteherautóval közlekedő férfi speciális hulladékoktól, többek között műanyag csövektől szabadult meg illegálisan. A helyi rendőrség a rendszám alapján pillanatok alatt azonosította a járművet, de az igazi meglepetések csak ezután következtek. Kiderült, hogy a román állampolgárságú férfi és a családja minden értelemben függetlenségre törekedett Olaszországban.
Az ellenőrzés kiderítette, hogy a férfinak nincs jogosítványa és az autóra sem kötött biztosítást. Ennek fele sem tréfa – gondolhatták a rendőrök, ezért ellátogattak a férfi otthonába, ahol kiderült, hogy művészi szintre emelték a spórolás. Bár a villanyóra le volt választva a hálózatról, a lakásban hét ágra égett a villany. Az áramszolgáltató megerősítette a gyanút: a család illegálisan csatlakozott az elektromos hálózatra.
A felfedezéséknek még mindig nincs vége, hisz az is kisült, hogy a vízvezeték-hálózatot is megbuherálták. Nemcsak a saját lakásukba, hanem a felettük lakó sógor otthonába is illegális bekötésen keresztül érkezett a víz.
A hatóságok a család három tagja ellen indítottak büntetőeljárást, a kiszabott bírságok összege pedig eléri a 10 000 eurót. Lasă că-i bine și-așa!
Május 8-ig meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte a Hargita megyei prefektúra csütörtökön.
Ebben az időszakban a hatóságok gondoskodnak a térségben zajló munkálatok elvégzéséről, és folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről a lakosságot és a szomszédos településeket. Továbbra is tilos a belépés az érintett területekre, beleértve a Sószorost is. A Korond-patak és a bányakatasztrófa által érintett folyóvizek paramétereit folyamatosan mérik.
A parajdi vészhelyzeti bizottság először tavaly május 8-án hirdetett vészhelyzetet a Hargita megyei településen, amikor a heves esőzések nyomán megduzzadt Korond-patak vize betört a sóbányába. Azóta a vészhelyzetet havonta meghosszabbították.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
„Sok hiba, bűn és árulás történt, sok sunyi, pénzéhes potyautas utazott velünk” – írta Kocsis Máté, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője vasárnap a Facebookon a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó választási eredmény okait elemző posztjában.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Őrizetbe vettek a hatóságok két Brassó megyei vadászt, akik engedély nélkül lelőttek egy barnamedvét.
A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.
Személyesen tárgyalt Budapesten Magyar Péter, a leendő TISZA-kormány miniszterelnöke Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével – adta hírül Facebook oldalán a TISZA párt elnöke.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.
… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
További híreink: egy felmérés megmutatja, milyen arányban szavaztak az erdélyi magyarok a magyarországi választásokon, a miniszter pedig Amerikában tárgyal a pénzünkre pályázó Pfizer gyógyszergyártóval.

Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.