// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede
vegyesen

Hihetetlen: több mint egy év után előkerült az ellopott dák sisak és két karkötő a háromból – hírmix

// HIRDETÉS

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Románia 600 millió eurót fizethet a visszamondott oltásokért, a volt egészségügyi miniszterek pedig sajátosan értelmezik a történteket

A volt egészségügyi miniszterek papírforma szerint mentegetőznek és egymásra mutogatnak, miután egy brüsszeli bíróság alapfokon arra kötelezte Romániát, hogy mintegy 600 millió eurót fizessen a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a 2021 májusában aláírt, 29 millió adag Covid elleni oltásra vonatkozó (harmadik) szerződés egyoldalú felmondása miatt.

Az történt, hogy a korábbi két szerződéssel beszerzett oltóanyagokat még messze nem használták fel az országban a rendkívül alacsony oltási kedv miatt – ezekből később több millió lejárt adagot kellett megsemmisíteni –, de az Unió által a tagállamok feje fölött megkötött harmadik szerződés újabb 29 millió adag megvásárlására kötelezte az országot.

// HIRDETÉS

Talán emlékeznek még Alexandru Rafila járványügyi orvosszakértőre, akit a járvány kellős közepén szipkázott be a PSD a politikába, és tett meg mindjárt egészségügy-miniszterré. Ő volt az, aki bejelentette, hogy Románia visszamondja a harmadik szerződésben rögzített csaknem 29 millió adag oltást, hiszen semmi szükség nincs rájuk, és ki sem fizetik ezeket.

Csakhogy a Pfizer nem tágított, és még 2022-ben beperelte az országot és több más EU-s tagországot – Lengyelországot például ugyanebben az alapfokú ítéletben most 1,3 milliárd euró kifizetésére kötelezték.

Rafila csütörtökön elmondta, hivatalba lépésekor azt tapasztalta, hogy az ország már eleve több millió adag felhasználatlan oltóanyaggal rendelkezik, ezek közül nagyon sok le is járt, a megsemmisítés pedig további komoly költségekkel járt, így nem látta értelmét elfogadni az újabb hajmeresztően nagy mennyiséget. Mint mondta az addig meglévő, fölösleges oltóanyagból így is eladtak 7,5 millió adagot például Németországnak és Magyarországnak, de adományokat is nyújtottak olyan országoknak, amelyeknek szükségük volt rá.

Rafila rámutatott, már csak azért sem fogadták a 29 millió újabb adagot, mert ezek megsemmisítése a lejártuk után újabb hatalmas költséggel járt volna.

Vlad Voiculescu, az USR volt egészségügyi minisztere viszont páros lábbal szállt bele Rafilába, mondván, hogy Rafila nem élt az Európai Bizottság által utólag kialkudott 5. módosítási ajánlattal, amivel Románia 260 millió eurót spórolt volna meg a szállítások átütemezésével, az adagok csökkentésével és egy úgynevezett rugalmassági díj kifizetésével. Voiculescu szerint azonban Rafila elő sem terjesztette ezt a javaslatot a kormánynak, és semmilyen lépést sem tett az ügyben.

Előkerült a Hollandiában ellopott dák aranysisak és a háromból két karkötő

Hihetetlen, de előkerült a még tavaly januárban, egy robbantásos betörés során egy hollandiai múzeumból elrabolt dák aranysisak és a vele együtt eltűnt három arany karkötő közül kettő. A felbecsülhetetlen értékű, mintegy 2500 éves műkincseket a nyomozó hatóságok be is mutatták csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében a nagyközönségnek.

A holland hatóságok elmondták, hogy a sisakot és a karkötőket a földbe ásva, egy törölközőbe csavarva találták meg. A helyszínhez a rablással összefüggésben letartóztatott három gyanúsított vezette el a nyomozókat egy vádalku keretében.

A sisak enyhén megrongálódott.

A holland nyomozók azt is közölték, hogy a nyomozás nem zárult le, továbbra is keresik a harmadik karperecet.

Mint ismert, a holland kormény idén januárban kifizette az 5,7 millió eurós kártérítést Romániának, amely összegről a kiállított tárgyak biztosítása szólt. Ezt most – Ilie „Malacpersely” Bolojan legnagyobb bánatára – alighanem vissza kell fizetni, leszámítva feltehetően azt az összeget, ami a műkincsek helyreállításához kell.

Az ügy az utóbbi évtizedek legnagyobb műkincsrablásának minősül Európában.

30 banival csökkenti a gázolaj jövedéki adóját literenként a kormány

Literenként mindössze 30 banival csökkenti a kormány a gázolaj jövedéki adóját, miközben a benzin ára változatlan marad. Ezt csütörtökön jelentették be a piaci szereplőkkel folytatott megbeszélések után. Azért csak a gázolajra összpontosítanak, mert ez a lakosság kétharmadát érinti.

A maradék egyharmadnak ezek szerint coki.

Az illetékesek szerint az egyéb felmerült javaslatokat nem lehetett volna egységesen alkalmazni, sőt egykönnyen ellátási zavarokat okozhattak volna.

Csütörtökön döntés született arról is, hogy a kutak naponta legfeljebb egyszer drágíthatnak.

A döntéskor természetesen a költségvetés korlátait is figyelembe vették.

A kormány illetékesei szerint a kedvezmény a gazdákra és a fuvarozókra is kiterjed. Ez kedves, holott korábban a mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy be fog terjeszteni egy tervezetet, ami alapján a gazdák a jövedéki adó és áfa kifizetése nélkül vásárolhatnak meg hektáronként 78 liter üzemanyagot, ellenkező esetben sok alapélelmiszer drasztikusan meg fog drágulni. Hogy ennek a sorsa mi lesz, azt még nem tudni.

A jövedéki adó csökkentéséről szóló rendeletet várhatóan pénteken fogadja el a kormány.

Mint ismert, a román kormány a múlt hét végén döntött az első intézkedésekről az üzemanyagpiacon tapasztalható masszív drágulásokat egyensúlyozandó – üzemanyagpiaci válsághelyzetet hirdettek, korlátozták az árrést és az exportot –, de ezek is csak április 1-jétől, vagyis szerdától léptek életbe.

Szerdán így átlagosan 40 banival lett olcsóbb az üzemanyag a kutaknál, de a szakértők szerint ez csak átmeneti csökkenés: az iráni háború hatására folytatódó globális drágulások várhatóan egykettőre ledarálják ezt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS