Őrizetbe is vették. Időközben a rendőrség is előállt egy újabb fontos részlettel.
Frissítés:
Eközben az Országos Rendőr-főkapitányság azt állítja, hogy az épp szabadságról behívott rendőrségi tárgyaló több órán át egyeztetett az agresszorral, s amikor már úgy tűnt, hogy a tárgyalásnak eredményei is lesznek, az egyik munkás rátámadt az őt túszul ejtő férfira, mire az mindkét áldozatát megkéselte. A rendőrség ekkor törte be az elbarikádozott bejárati ajtót, de a két ártatlan munkás - a 38 éves Silviu Iştoan és az 55 éves Dan Patatu - életét már nem sikerült megmenteni.
A jelek szerint nem egyedül cselekedett az a férfi, aki hétfőn este túszul ejtett, majd halálra késelt két, egy lakás felújításán dolgozó munkást a Bákó megyei Ónfalván (Onești).
A rendőrség hétfő este 24 órára őrizetbe vette a férfi feleségét is, miután kiderült, hogy a túszdráma és a gyilkosságok idején ő maga is abban a panelházban tartózkodott, ahol a bűncselekmény történt.
A késelés a harmadik emeleten történt, a nő pedig a negyedik emeleten volt.
Amikor a rendőrök rátaláltak, az igazoltatás során az is kiderült, hogy a táskájában ugyanolyan műanyag gyorskötözők voltak, mint amilyenekkel a két munkás kezét is megkötötték.
A nőt ennek nyomán személyi szabadság korlátozásában való bűnrészesség alapos gyanúja miatt vették őrizetbe.
Eközben az országos rendőr-főkapitányság Florentin Brăcea országos helyettes rendőrfőkapitány vezetésével különleges bizottságot küldött a helyszínre, amelynek az a feladata, hogy kivizsgálja, szabályszerűen zajlott-e a rendőri beavatkozás.
Mint megírtuk, miután a lakásból évekkel ezelőtt kilakoltatott férfi azzal kezdett fenyegetőzni, hogy megöli a túszait, a rendőrök rátörték az ajtót, és lábon lőtték, de már késő volt: a korábban megkéselt áldozatok életét már nem tudták megmenteni.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.