BMW-ügy: a forgalmazó szerint Iohannis haverja már nem is dolgozik náluk, így nem ő intézte el, hogy a rendőrség tőlük vegyen autókat

A cég védekezni próbál a több száz járőrkocsiról szóló botrányban.

Hirdetés

Egyre dagad a rendőrségi BMW-k beszerzése körül kirobbant botrány, miután felmerült, hogy az ügylet azért jöhetett létre, mert a forgalmazó vezetői között egy olyan üzletember is megtalálható, aki Klaus Iohannis államfő közeli barátja.

Most a forgalmazó, az Automobile Bavaria is megszólalt, és természetesen igyekszik cáfolni a vádakat.

A cég szerint az érintett, Michael Schmidt már régóta nem tölt be semmilyen tisztséget a cégnél, és nem folyik bele a működésébe.

Ezért aztán szerintük nem lehet semmilyen összefüggés Schmidt magánélete – vagyis a Iohannisszal ápolt barátsága – és a cég működése között.

Igyekeztek azt is cáfolni, hogy luxusautókról lenne szó.

Eszerint az országos rendőrfőkapitányságnak kínált BMW 320ix gépkocsikat kimondottan a hatóságok igényei szerint alakították ki, és „különleges áron” kínálják őket.

Ráadásul a szerződés hatályának teljes időtartamára

az eredetileg kialkudott árat tartják,

még akkor is, ha idő közben esetleg emelkednének a listaárak.

Hirdetés

Emellett az az időszak is hosszabb az átlagosnál, amíg vállalják a járőrkocsik szervizelését.

Ez 5 évet vagy legtöbb 200 000 kilométert jelent.

Mint megírtuk, az ügy lényege, hogy a 600, nagy sebességű rendőrautó beszerzésére kiírt pályázatra csak a BMW romániai forgalmazója, az Automobile Bavaria jelentkezett (és nyert is), amelynek a társelnöke egy bizonyos Michael Schmidt Horst, aki Klaus Iohannis régi jó cimborája. Persze a közbeszerzést is úgy írták ki, hogy más ne is rúghasson labdába.

Ezt múlt héten Lucian Bode belügyminiszter sajtótájékoztatón próbálta cáfolni.

Hirdetés