Akár precedensértékűnek is számíthat az a bírósági ítélet, amely kimondja: egy egyetemnek jogában áll megkövetelni a diákjaitól, hogy járvány idején csak védettségi igazolással állhassanak vizsgára.
Az ügy Jászvásáron pattant ki: a Moldva fővárosában működő orvosi egyetem vezetése olyan rendeletet fogadott el, hogy az idei nyári vizsgákon kizárólag olyan diákok vehetnek részt, akiket beoltottak a koronavírus ellen, 72 óránál nem régebbi negatív tesztet mutatnak fel, vagy igazolni tudják, hogy átestek a fertőzésen.
Olvasson még:
Mindez természetesen a tanárokra is érvényes.
Erre az egyetemi városban működő diákszövetség az orvosi egyetem öt diákjával együtt bírósághoz fordult, azt kérve, hogy a bírák függesszék fel a rendeletet.
A jászvásári táblabíróság azonban az egyetem illetékeseivel ért egyet: jogerős ítéletében kimondta, hogy a felsőoktatási intézménynek igenis jogában áll megkövetelni, hogy a vizsgára álló diákok védettek legyenek, és ezt igazolniuk is kelljen.
A diákszövetség most lehet, hogy csalódott. Viszont vigasztalhatja, hogy legalább a vizsgák résztvevői biztonságban lesznek.