Bekövetkezett az elkerülhetetlen: meghalt egy, a kórházi kezelést visszautasító koronás férfi

A mindössze 45 éves férfi az elején nem is produkált tüneteket, pár nappal később azonban rosszul lett.

Hirdetés

Galac megye prefektusa, Gabriel Avrămescu egy helyi portálnak megerősítette, hogy a megyében elhunyt egy mindössze 45 éves férfi, akinek még 12-én lett pozitív a koronatesztje, ám mivel nem voltak tünetei vagy legalábbis nagyon enyhék, visszautasította a kórházi kezelést, és hazament. Kedd este azonban váratlanul rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, de már nem tudták megmenteni az életét. A férfi jelentős túlsúlytól szenvedett.

Ő az első olyan Covid-19-ben szenvedő beteg, aki azért halt meg, mert az alkotmánybíróság vitatott döntése nyomán jelenleg senkit sem lehet arra kötelezni, hogy kórházba vagy karanténba vonuljon, valamint azért, mert a PSD arcoskodásnak és akadékoskodásának hála, az ezt a joghézagot orvosló törvényt még mindig nem fogadták el a szenátusban.

A haláleset nyomán mindenki mérget vehet rá, hogy Klaus Iohannis legkésőbb holnap ki fog állni a tévébe szidni a PSD-t, mintha ez lenne a dolga.

Hétfőn az említett törvény szenátusi vitáján Raed Arafat ugyan már több olyan esetet is említett, amikor a kórházba utalást elutasító koronások rosszul lettek otthon, és kis híján meghaltak, de falra hányta a borsót.

Hirdetés