Az őshonos almafajtáink már nem kellenek a boltoknak, mehetnek a prés alá – Nyáguly Sándor vállalkozóval beszélgettünk

A felsőháromszéki Nyáguly Sándor vállalkozói karrierje 180 fokos fordulatot vett, amikor évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy vidékre költözik és gyümölcsfeldolgozásba kezd. Ráadásul a történet úgy indult, hogy ő álmodta meg az első mobil gyümölcsfeldolgozó egységet, melyet azóta a védjegyhivatalnál is levédetett. Már ez önmagában is megérne egy misét, de a Torja községben élő Nyáguly Sándorral többek közt az erdélyi őshonos almafajták sorsáról, az importdömping miatti értékesítési nehézségekről és a székelyföldi gyümölcstermesztés jövőjéről is beszélgettünk.

Szép szakma az Öné! Mióta foglalkozik gyümölcstermesztéssel, gyümölcsfeldolgozással?

Egyáltalán nem úgy indultam el, hogy végül erre fogok kanyarodni, sőt, a korábbi vállalkozásomnak – gumiszerviz, autómosó – semmi köze nem volt ehhez a világhoz. Ráadásul tömbházi gyerek voltam, Kézdivásárhelyen nőttem fel. Eszméletlenül sokat dolgoztunk, sikeres is volt a vállalkozásom, viszont jött a konkurencia és kaptam egy olyan ajánlatot, hogy el is adtam az egészet. Akkortájt költöztünk ki vidékre – a Kézdivásárhely melletti Torjára –, és házat építettünk a községben, az egyhektáros telkünkön pedig rengeteg gyümölcs terem, főleg őshonos almafajták. Na de mindjárt az elején felmerült a kérdés, hogy mit kezdjünk mi ennyi almával? Elég hamar kiderült, hogy nem fogom tudni eladni.

Megkereste a környékbeli üzletláncokat? Hogyan reagáltak?

Addig tapogatóztam, érdeklődtem, míg aztán kerek perec megmondták nekem, hogy ők inkább Lengyelországból vásárolnak almát, mert az tartós, a mienk pedig nem áll el, ilyen egyszerű. Persze ez azért van, mert a lengyel alma úgy tele van nyomva vegyszerrel, hogy két-három hétig is ugyanolyan piacos állapotban díszeleg a standokon, miközben a mi vegyszermentes almáink 3-4 napon belül megbarnulnak, rothadásnak indulnak. Hiába lenne olcsóbb, egészségesebb és finomabb. Szóval első körben úgy döntöttünk, hogy pálinkát készítünk a gyümölcsből, de azzal szembesültünk, hogy körülményes ezzel foglalkozni, nehéz eladni. Ekkor merült fel a gyümölcsprés ötlete először.

Ráadásul nem is akármilyen ötlet volt ez. Beavatna a részletekbe?

Adott volt tehát egy szép nagy gyümölcsös a ház mellett, de nem akartam, hogy a vállalkozást ezen a telken indítsam be, szerettem volna, ha a lakhelyünk megmarad családi oázisnak. Kerestem hát egy másik telket a gyümölcsprés-műhely megépítéséhez, de nem találtam megfelelőt. És lehet furcsán hangzik, de egy éjszaka megálmodtam, hogy nekem egy kamionra van szükségem, melybe berendezzük a gyümölcsprést – nem is foglal el egy műhelynyi helyet és mozgatható, oda megyünk vele, ahol szükség van rá. Ezt követően elkezdtem beszerezni a szükséges gépeket, megvásároltam a járművet, azt az élelmiszeripari szabványoknak megfelelően átalakítottuk, és így készült el a mobil gyümölcsprés 2011-ben. Elég hamar híre ment a találmánynak, és akkor szembesültem azzal, hogy még szükség van egy fontos lépésre.

A gyümölcsösben parkoló találmány (Fotó: Nyáguly Sándor)

Le kellett védetni az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatalnál (OSIM)...

Többen is ezt tanácsolták nekem, én meg nem értettem, hogy miért, hiszen sem az almalevet, sem a préselést nem én találtam fel – ez több száz éve zajlik. Mozgó prés viszont nem volt, mint kiderült, így aztán írtam egy e-mailt a védjegyhivatalnak, a képviselői pedig másnap reggel 8 órakor bekopogtak hozzám. Megnézték a találmányt és azt mondták, nagyjából 5000 euró körüli összegbe kerülne, hogy levédessem. Jól van, értem én – válaszoltam –, de nekem nincs ennyi pénzem most arra, hogy én hivatalosan feltaláló legyek. Akkor világosítottak fel, hogy ha mondjuk jön valaki, lerajzolja, lemásolja a dolgot, megcsinálja és levédeti, akkor majd csak engedéllyel fogom tudni használni a saját találmányomat. Szóval kifizettem azt az pénzt – ez 2016-ban volt –, és így utólag elmondhatom, megérte ráfordítani azt az összeget.

Érkeztek a megrendelések szép számban?

Azóta 18 ilyen mobil prést készítettem érdeklődőknek. Romániában egyébként három helyen gyártanak ilyen speciális utánfutókat – Bukarestben, Szebenben és Marosvásárhelyen –, melyek alkalmasak ilyesmire, én végül a vásárhelyi cég mellett döntöttem. Egy ilyen „doboz” egyébként 6 méter hosszú, 2,5 méter széles és 2,4 méter magas. Az utánfutókat megrendelem, aztán beszerzem a szükséges felszerelést és én rendezem be. A kapacitásuk 300 kilogramm óránként, a gyümölcs levét helyben pasztörizáljuk és helyben be is csomagoljuk, szóval a teljes folyamatot mi bonyolítjuk le. Visszatérve a kérdésre: külföldről is volt érdeklődőnk – egy a Moldovai Köztársaságból, egy Szlovákiából –, velük még zajlanak a tárgyalások.

És mekkora a piaca a natúr almaleveknek? Hogyan tudják értékesíteni?

Együttműködünk kisebb üzletekkel, helyi üzletláncokkal, de járunk hagyományos termékvásárokra és persze itthon is megkeresnek érdeklődők. Én azt tudom mondani, hogy az érdeklődés folyamatosan jónak nevezhető, nem panaszkodunk. Ami a prést illeti, legtöbb esetben bérmunkáról van szó, jönnek a környékbeliek négy-öt zsák almával, aztán kipréseljük, lesz saját almalevük. Ezek akár 2-3 évig is gond nélkül elállnak amúgy.

Nyáguly Sándor a gyümölcsösben

Kizárólag őshonos, a régióban hagyományosnak számító almafajtákból dolgozik, vagy néha Ön is rászorul arra, hogy importgyümölcsből dolgozzon?

Korábban volt példa rá, hogy elmentünk Dâmbovița megyéig gyümölcsért, de már erre sincs szükség. Kizárólag helyi almafajtákból dolgozunk, mert ezekre az ízekre vagyunk büszkék, ez a mienk és senki nem veheti el tőlünk. Aztán ahogy terjedt a híre a mobil gyümölcsprésnek, úgy a környékbeli gazdák is megkerestek, tőlük is vásárolunk fel helyi almafajtákat.

Hogyan állunk amúgy a hagyományos almafajtákkal, például a pónyikkal vagy a batullal? Vannak szakértők, gazdák, akik figyelnek arra, hogy ezek az őshonos fajták megmaradjanak?

A batul és a pótyik mellett említhetném még a cigányalmát, a jonatánt és a tányéralmát is. A tapasztalat azt mutatja, hogy – hála Istennek – erre odafigyelünk a régióban, egyre többen érdeklődnek az őshonos gyümölcsfajták beszerzése iránt, mert amellett, hogy egészségesek, ezek a régi ízek sosem mennek ki divatból, sokan fontosnak tartják tudni, hogy mit fogyasztanak és az honnan származik. Megemlíteném a Háromszéki Közösségi Alapítvány kezdeményezését is, amely őshonos gyümölcsfák visszatelepítésével is foglalkozik a térségben, és már több tízezer facsemetét osztottak ki azoknak, akik vállalták, hogy elültetik és gondozzák ezeket. Továbbá arra is rájöttünk, hogy ezek az őshonos fajták ellenállóak számos betegséggel, nyavalyával szemben, évi három permetezés is elég nekik, míg ezeket a szupermarketekben kapható fajtákat évente akár nyolcszor-tízszer is permetezni kell. Így aztán annyi vegyszer kerül beléjük, hogy még a hangyák is messze elkerülik. Azok a fák pedig 8-10 éves korukban is olyan szerencsétlenek – bár jó termést adnak, a hozam nagyon jól mutat a mérlegen –, hogy ki kell kötni őket dróttal, hogy egy nagyobb szél ki ne csavarja a földből. Az én gyümölcsösömben a fákat dédnagyapámék ültették, közel száz évesek…

Csak tiszta forrásból. Székely almadomb préselés előtt (Fotó: Tinutulapelor.ro)

Arra lát esélyt, hogy eljön az a nap, amikor az Erdélyben őshonosnak számító almafajtákból lehet majd válogatni az itteni szupermarketekben?

Borúlátó vagyok ebből a szempontból. Nincs remény arra, hogy a hagyományos erdélyi almafajták valaha is a szupermarketek polcaira kerüljenek, hiába finomabbak és olcsóbbak, ezzel a gondolattal meg kell barátkoznunk. Majd a kistermelőktől beszerzi a gyümölcsöt az, aki ezekre az igazi ízekre vágyik. Azt is mondhatnám most, hogy a mi almánk arra van ítélve, hogy gyümölcslevet készítsünk belőle. Vagy pálinkát.

Amúgy mi a helyzet a gyümölcstermesztőkkel? Csökkenőben van a létszámuk?

Mondok egy beszédes példát. Ezelőtt pár évvel felvettem a kapcsolatot gyergyói kertészmérnökökkel, hogy tartsanak nekünk egy tanfolyamot gyümölcstermesztésről, a fák gondozásáról, a metszésről, az oltásról. Az volt a kikötésük, hogy gyűjtsek össze 20 érdeklődőt és eljönnek. Ez megtörtént, s a tanfolyam gyakorlati és elméleti része is rendkívül hasznosnak bizonyult, sok hasznos információt megosztottak velünk, sokat tanultunk, azóta is abból dolgozunk. Utána legalább ötvenen kerestek meg, hogy miért nem szóltunk nekik is erről. Szóval ez is azt mutatja, hogy az ilyesmire lenne igény a régióban. Ipari termelésre szerintem nem lehet számítani errefelé, és megmondom őszintén, én ezt nem is búsulom egyáltalán. Én annak a híve vagyok, hogy őrizzük meg azt, ami a mienk, törekedjünk a régi idők gyümölcskultúrájának a megőrzésére.