// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Az oltáselleneseket veszélyezteti leginkább a vírus jóval fertőzőbb variánsa, mondják a szakértők

// HIRDETÉS

Hetek kérdése és Romániában is a koronavírus Indiában azonosított delta verziója „veszi át az uralmat”, a járványügyi illetékesek szerint ezért is fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat.

Fokozatosan csökkennek a járványügyi sarokszámok az országban, ez viszont senkit ne tévesszen meg: a vírus elleni küzdelemnek nagyon nincs vége. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) már felhívta a figyelmet, hogy idén már nyáron Európa-szerte

a koronavírus Indiában azonosított delta változata lesz a meghatározó, sőt, gyorsabban terjed, mint amire a járványügyi szakértők számítottak.

Erre mutatott rá Răzvan Cherecheş kolozsvári közegészségügyi szakértő is egy Facebook-bejegyzésben, szerinte augusztustól már a jóval fertőzőbb delta variáns „veszi át az uralmat” Romániában is, így

az oltási kampányból kimaradókat komoly veszély fenyegeti, magasabb lesz a fertőzés, a betegség súlyos formájú kialakulásának, illetve a halálozásnak a kockázata.

Példaként említette: Izraelben – ahol a felnőtt lakosság 60 százaléka már túl van mindkét oltáson – a delta variáns terjedése óta a súlyos esetek és az elhalálozások száma nem növekedett. Cherecheş szerint

egyértelmű tehát, hogy az egyetlen hatékony védekezési forma az oltakozás.

Az oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiță is arra hívta fel a figyelmet, hogy a jóval fertőzőbb delta variáns főleg azok körében terjed, akiknek eszük ágában sincs oltakozni, vagy akik csak az első oltást kapták meg.

A képviselőház egyébként döntéshozó kamaraként kedden megszavazta, hogy

a beoltottak kapnak egy fizetett szabadnapot

azon túl, hogy az első dózis és az ismétlőoltás napját is kivehetjük egy korábban elfogadott jogszabály szerint.

Az elmúlt 24 órában 73 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az ország területén, és hat halálesetet, ehhez azonban még hozzáírtak 288-at a korábbi hónapokból. Az intenzív terápiás kezelésre szorulók száma jelenleg 80, az országos fertőzöttségi ráta 0,05 ezreléknél tart.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro