// 2025. július 3., csütörtök // Kornél, Soma

Az emberek elsöprő többsége visszasírja a 30 évvel ezelőtti állapotokat

// HIRDETÉS

A kutatás alapján elképesztő mértékben borúlátó a romániai lakosság.

Igencsak sommás ítéletet mondott a romániai lakosság az ország gazdasági, egészségügyi és politikai helyzetéről: az elsöprő többség szerint minden sokkal rosszabb, mint három évtizede, és a kilátások is pocsékak.

Az Inscop közvélemény-kutató felmérésben arra kérdeztek rá, hogy az emberek szerint jobb-e ma a helyzet, mint 30 évvel ezelőtt, nagyjából két évvel a rendszerváltoztatás után.

Nos, a válasz enyhén szólva is lesújtó.

A megkérdezettek nagyon nagy többsége ugyanis úgy vélekedik, hogy ma sokkal rosszabb az ország általános helyzete, mint 1991-ben, a nemzeti kommunizmusból az „eredeti demokráciába” és a rablókapitalizmusba való átmenet kezdeti, fekete öves posztkommunisták uralta, bányászjárások tarkította időszakában.

A válaszadók 63 százaléka mondta azt, hogy most minden rosszabb, mint 30 éve.

Ugyan 24,3 százaléka úgy gondolja, hogy ma jobb, mint 30 éve, de mellettük 9,3 százaléknyian vannak azok, akik szerint minden pont olyan, mint 1991-ben.

Valamivel jobb az arány annak kapcsán, mi várható 30 év múlva, de azért itt is a pesszimizmus dominál.

44,6 százalék mondta azt, hogy 2050-ben még rosszabb lesz a helyzet, mint most, 30,9 azt, hogy jobb, míg 11,6 százalék vélekedett úgy, hogy minden ugyanolyan lesz, mint most.

A felmérést szeptember 2. és 5. között készítették 854 fős mintán.

A mostani felmérés jól mutatja, mennyit romlott az emberek hangulata az elmúlt években.

Egy 2014-es kutatás ugyanis, amelyben ugyanezeket a kérdéseket tették fel, még derűlátóbb összképet mutatott:

a többség szerint ugyan akkor is rosszabb volt, mint az 1990-es időszakban, de csupán a válaszadók 40,5 százaléka gondolta így, és jóval többen, 32,9 százaléknyian mondták azt, hogy jobb az élet.

Azt, hogy minden ugyanolyan, akkor 17,2 százaléknyian gondolták.

Mondanánk, hogy ebből aztán okulhatnak a döntéshozók, de abban az országban, ahol a politikai osztály egy egészségügyi és egy energiaár-válság mellett még egy politikai válságot is képes a semmiből kirobbantani, tényleg nem igazán indokolt a derűlátás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix
Főtér

Olaszországban bukkant Vlad Țepeș sírjára – állítja a volt Prahova megyei tanácselnök – hírmix

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát
Krónika

CSM-elnök: összeomlik az igazságügyi rendszer, ha 65 évre emelik a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.

Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket
Székelyhon

185-tel mérték be a rendőrök a két fiatalt, akik menekülés közben a teljesen kiégett autóban vesztették életüket

Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók
Krónika

Megnyirbálta a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát, munkabeszüntetéssel fenyegetőznek a dolgozók

Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán
Székelyhon

Kiszámolták, mennyivel csökkennének a nyugdíjak a megszorító intézkedések nyomán

A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.

// még több főtér.ro
Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában
2025. június 26., csütörtök

Belföldi buszjáratokat indít a FlixBus Romániában

Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix
2025. június 25., szerda

Kelemen Hunor szerint Ilie Bolojan egy killer – hírmix

További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…