Az egészségügyi miniszter szerint már nem kell félnünk a koronavírustól

Jó híreket közölt Alexandru Rafila.

Hirdetés

Már nem kell olyan közegészségügyi problémától tartani az áj koronavírus miatt, mint amilyent még 2021-ben okozott – ezzel a jó hírrel örvendeztette meg a nagyközönséget Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

A tárcavezető szombaton este elmondta: már nem kell attól tartani, hogy nagyon megnő a fertőzések száma, a vírus ugyanis már megváltozott.

Kijelentette, nem hogy a 2021-es helyzet megismétlődésétől nem kell tartani, de még

a 2022 eleji ötödik hullámhoz hasonló helyzet sem áll majd elő.

Emlékeztetett: a vírus genetikailag gyorsan mutálódik, de közben mi is megváltoztunk, hiszen sokan átestek a fertőzésen vagy felvettük az oltást – esetleg mindkettő – így már védettek vagyunk, nem vagyunk olyan védtelenek a vírussal szemben, mint két éve.

Azt is elmondta, hogy sikerült jelentősen mérsékelni a kárt, amelyet az okozott, hogy az előző kormányok által megrendelt jókora mennyiségű oltásra nem volt igény.

Sikerült ugyanis 7,5 millió adagnyi vakcinát eladni Magyarországnak és Németországnak, vagyis az értük kifizetett pénz visszajött.

Hirdetés

Hatmillió adagnak azonban lejárt a szavatossága.

Rafila szerint jövő évtől kezdve a szezonális influenzához hasonlóan

az új koronavírus ellen is minden évben lehet majd oltást igényelni.

A kormány hárommillió olyan oltást rendelt, amelyet már a koronavírus jelenleg terjedő alvariánsai ellen fejlesztettek ki. Ez lehetővé teszi, hogy akik már két vagy három oltást kaptak, egy újabb emlékeztető oltást is felvegyenek.

Két oltást egyébként mintegy nyolc és félmillióan, hármat pedig közel hárommillióan kaptak.

Hirdetés