// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Az alacsony átoltottság miatt leidiótázott Románián és szomszédain élcelődve trollkodott megint egyet a svéd nagykövetség

// HIRDETÉS

Egy német lap cikkére reagálva ajánl hasznos olvasnivalót.

Megszokhattuk már, hogy a bukaresti svéd nagykövetség kommunikációs illetékesei állandó közlési kényszerben szenvednek az ország közéleti eseményei kapcsán, és humorosnak szánt Facebook-bejegyzésekben reagálnak rájuk.

Most például éppen annak kapcsán mártották vitriolba a billentyűzetüket, hogy Románia több kelet-európai szomszédjával együtt az utolsók közé tartozik a koronavírus elleni átoltottság tekintetében, emiatt pedig katasztrófahelyzetet okozva tombol a járvány negyedik hulláma.

A témában a Hamburger Morgenpost című lap közölt riportot Európa idiótái címmel, amelyben a romániai mellett az ukrajnai és a bolgár helyzetet is bemutatja.

A sértő megállapítás nem a német újságíróktól származik: az egyik bolgár egészségügyi illetékes fogalmazott úgy, hogy

ha az emberek továbbra is Európa idiótáiként viselkednek, és nem oltatják be magukat, az továbbra is súlyosan érinti majd a gazdaságot és a turizmust.

A svéd nagykövetség pedig nem állta meg, hogy ne kommentálja az ügyet.

Közösségi oldalán bejelentette: versenyt hirdet, amelyben azok vehetnek részt, akik beírják, milyen, a Litera kiadó által kiadott, svéd szerzőtől származó könyvet olvastak, illetve az is elég, ha csak hallottak róla, hogy ne diszkrimináljanak senkit.

A résztvevők között Thomas Erikson Idiótákkal körülvéve című könyvének tíz példányát sorsolják ki.

Lehet, hogy a poén kissé vaskos és bántó, de ettől még tény, hogy Románia és két szomszédja szégyenpadra került, és más, nagyobb átoltottságú országok polgárai értetlenkedve és szörnyülködve követik figyelemmel az itteni eseményeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro