Fotó: Balogh Levente/Krónika
Fotó: Balogh Levente/Krónika
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.
Bár mindenki arra számított, hogy az újabb 30 napos kilakoltatási határidő – amelyet április 14-ikén állapított meg a végrehajtó – lejártával újabb kilakoltatási kísérlet célpontja lesz Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát, a végrehajtó végül nem jelent meg.
A rendház csaknem teljesen megtelt a csütörtöki reggeli mise alkalmával, és az utcán is hívek gyülekeztek, hogy támogassák az apátot. Az áprilisi első kilakoltatási kísérlettel ellentétben azonban egyáltalán nem voltak csendőrök az utcán.
A rendfenntartók végül éppen azért szálltak ki, mert szerintük az utcán lévő szimpatizánsok akadályozták a forgalmat az úttesten.
Fejes Rudolf Anzelm bejelentette, hogy beperelte az önkormányzatot és a végrehajtót, amiért korábban fegyveres csendőri kísérettel hatoltak be a rendházba. Ugyanakkor időközben rábukkantak egy 1936-ból származó minisztériumi átiratra – amely szerint az ingatlan tulajdonjogának átírása törvénytelen volt –, erre támaszkodva új pert indít az egész komplexum visszaszerzéséért, és ha Romániában nem tudja sikerre vinni az ügyet, akkor európai bíróságra viszi tovább.
Azt is elmondta ugyanakkor, hogy az áprilisi erőszakos behatolás nyomán maga a rend – az ingatlan jogos tulajdonosa – is közvetlenül érintetté vált, így a generális apát is elindítja az ilyen esetben megszokott procedúrát, az ügyet pedig a Szentszék előtt is bemutatja.
Gheorghe Moza bírósági végrehajtó irodájához vezető utat végül Varga Andrea, a premontrei rend jogi képviselője mutatta meg Gaudi-Nagy Tamásnak, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének, aki felkereste a végrehajtót, hogy megtudja, miért maradt távol, egyes információk szerint ugyanis visszaadta az ügyet. Gheorghe Moza cáfolta az értesülést, távolmaradását pedig azzal indokolta, hogy nem neki kell nyilvántartania a határidőket.
Szerinte az apátnak kellett volna értesítenie a tulajdonjogra törő váradi önkormányzatot arról, hogy kiürítette az ingatlant, majd az önkormányzatnak kellett volna értesítenie őt.
A rendház és a sekrestye sorsa tehát továbbra is bizonytalan.
A címet persze humorosan próbálják meg értelmezni.
Az történt, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) őrizetbe vette Mihai Savint, a Román Vámhatóság vezetőjét. A vád ellene okirat-hamisítás és hamis okmányok felhasználása.
Most pedig menjünk vissza az időben – amint azt a vád szerint a vádlott is tette.
Körülbelül egy hónappal ezelőtt az intézmény egyik tanácsadója és egy vámhatósági tisztviselő Bukarestből Galacra utazott, de útközben Ialomița megyében a közlekedési rendőrök megállították őket, mert túllépték sebességkorlátozást és indokolatlanul használták a megkülönböztető jelzéseket. Az ellenőrzés során az autót vezető tanácsadó nem tudott olyan dokumentummal szolgálni, amely indokolná a villogó használatát, így felfüggesztették a jogosítványát.
Emiatt nagyon szomorú lett ő.
El is panaszolta a főnökének, hogy mi történt vele.
Erre az intézmény jóságos vezetőjének megesett rajta a szíve, visszament hát az időben, hogy kiállítsa a megkülönböztető fények használatára feljogosító okmányt.
Ez a valóságban úgy történt, hogy ott és akkor, mindenféle időutazás nélkül állította ki a dokumentumot egy korábbi dátumra (ami sajna törvénytelen), amely dokumentumot bizonyítékként nyújtottak be a bíróságon, hogy igazolják az utazás szolgálati jellegét, és emberünk visszakapja a felfüggesztett jogosítványát.
Csakhogy a csel nem jött be, az illetékesek ugyanis csalást szimatolnak.
A nyomozás folyamatban van, egyelőre semmi sem bizonyított.
A PSD ugyanakkor sietett kihasználni, hogy az ügy kapcsán még egy jókorát rúgjon Ilie Bolojan általuk (az AUR segítségével) megbuktatott miniszterelnökbe és a PNL-be, ami nyilvánvalóan előre fogja mozdítani a további koalíciós tárgyalásokat (ez csak irónia – nem fogja).
A szocdemek hamar felszólították a még ügyvivő miniszterelnökként dolgozó Bolojant, hogy vállalja a politikai felelősséget az általa januárban kinevezett Mihai Savin botlásáért, főleg azért, mert szerintük a kinevezés a koalíciós partnerekkel való egyeztetés nélkül történt.
Az ügyvivő csonka kormány válaszában gyakorlatilag agyrémnek nevezte a szocdemek újabb fricskáját, mondván, hogy minden egyén saját maga kell, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért, amelyeket nem lehet előre megjósolni a kinevezés pillanatában.
(Utólag persze már könnyű megjósolni, mint ahogy hivatalos dokumentumokat is egészen könnyű utólag kiállítani.)
A kormány ugyanakkor az ártatlanság vélelmére is felhívta a figyelmet, vagyis arra, hogy az ítélet kihirdetése előtt senki sem tekinthető bűnösnek.
Már közvitára is bocsátották azt a határozattervezetet, amelynek értelmében az állami protokollingatlanok kezeléséért felelős hatóságnak (RA-APPS) nyilvánosságra kell hoznia az általa kezelt ingatlanok, és az azokat jelenleg használók teljes listáját, mégpedig minden évben kétszer, május és november végén.
Az érintett villákat, lakásokat használó magánszemélyek esetében fel kell tüntetni, hogy közjogi méltóságról vagy köztisztviselőről van-e szó, és az állami intézményt is meg kell nevezni, amelynek keretében a tevékenységét végzi.
Amennyiben az ingatlant jogi személy használja, fel kell tüntetni az adott közintézmény, hatóság, párt, alapítvány stb. nevét.
A kormányrendelet tervezetét a kormányfőtitkárság dolgozta ki, és az ügyvivő csonka kormány egyik tagja, az USR számolt be róla csütörtökön közleményben. Emlékeztettek rá, hogy az USR ellenzékből többször kezdeményezte korábban az államtitokként kezelt közérdekű adatok nyilvánossá tételét, de nem jártak sikerrel.
A kormányhatározat életbe lépéséhez már csak az kell, hogy megjelenjen a Hivatalos Közlönyben.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.