// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Az agyát eldobja attól, milyen ürügyet talált a rendőrség, hogy ne kelljen megbírságolnia Iohannist

// HIRDETÉS

Az államfőt a kötelező maszkviselésre vonatkozó rendelkezés megszegése miatt panaszolták be.

Meg kell hagyni, igen kreatív emberek alkotják a román rendőrség állományát. Ennek most azzal adták tanúbizonyságát, hogy igencsak fantáziadús „érvekkel” indokolták meg, miért nem bírságolták meg Klaus Iohannis államfőt, aki úgy vett részt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) zárt térben megrendezett kongresszusán, hogy közben elmulasztott maszkot viselni – ami pedig kötelező lett volna.

Az államfő ügyében egy nagyszebeni férfi kért tájékoztatást Bukarest 2. kerületi rendőr-kapitányságától.

A rendőrök pedig olyan magyarázatot adtak, hogy a fal adja a másikat.

Először is jelezték: nem bírságoltak. Márpedig azért, mert senki sem jelezte a 112-es sürgősségi hívószámon, hogy éppen szabálysértés megvalósítása történik.

De ezzel nem merül ki a kreatív érvek sora.

Azt is közölték ugyanis, hogy az ilyen esetekben a rendőrök csak akkor állíthatnak ki a bírságról szóló jegyzőkönyvet,

„ha a saját érzékeik útján állapítják meg, hogy szabálysértés történt”.

Vagyis ha a rendőrök nem látták, akkor nincs szabálysértés.

A panaszos egyúttal arról is érdeklődött, megbírságolták-e Iohannist azért, mert nemrég Nagyszebenben sem viselt maszkot, holott a magas fertőzési ráta miatt ott is kötelező lett volna.

A bukaresti rendőrök ebben az ügyben a nagyszebeni rendőrséghez irányították a férfit.

Aki természetesen határozottan elégedetlen a magyarázattal, hiszen éppen az alapján tett panaszt, hogy korábban Raluca Turcan munkaügyi minisztert az alapján bírságolták meg maszkviselés elmulasztása miatt, hogy felvételek kerültek nyilvánosságra arról a rendezvényről, ahol a szabálysértést elkövette.

Egyébként a PNL-kongresszus ügyében a pártot már megbírságolták, amiért sok résztvevő nem viselt maszkot, és tumultus támadt a szavazófülkék előtt a tisztújításkor: a liberálisoknak kemény tízezer lejt kellett kifizetniük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro