Erről pedig bírósági ítélet is van, igaz, egyelőre csak alapfokú.
A Hargita és Bákó megye határán fekvő úzvölgyi katonai temető körül közel három évvel ezelőtt kezdődött a cirkusz. 2019 áprilisában ugyanis a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata a város tulajdonává nyilvánította az első világháborús temetőt, majd egy hónap múlva saját elhatározásból román parcellát alakított ki benne.
Ezzel pusztán csak két probléma volt: az egyik az, hogy az addig a csíkszentmártoniak által gondozott temető kisajátítása illegális volt, erről pedig tavaly októberben jogerős bírósági ítélet is született, a második pedig hogy
így az emlékükre felállított betonemlékmű és betonkeresztek tulajdonképpen értelmetlenek.
Na de miután az ellopott területre, a fiktív sírokra emlékművet és kereszteket is állítottak, 2019. június elején, különféle román nacionalisták szervezésében több ezer román megemlékező érkezett a temetőbe, hogy leróják kegyeletüket a – tudjuk: nem is oda temetett – román hősök előtt. Ez utóbbi körülmény őket nem zavarta, amin nem is csodálkozunk, közülük került ki ugyanis az azóta szép nagyot fejlődött párt, az AUR több észkombájn politikusa is.
Csakhogy a bevonulás idején a helyszínen tartózkodott több nyakas székely ember is, akik élőlánccal próbálták védeni a temető bejáratát. A találkozásból kiabálás, lökdösődés, kődobálás lett, annak ellenére, hogy a helyszínt csendőrök biztosították. A román megemlékezők végül bejutottak a temetőbe és felavatták az emlékművet.
Az incidensek után Csíkszentmárton önkormányzata beperelte Dormánfalvát, a bíróság pedig tavaly októberben jogerősen úgy döntött, hogy a moldvai város illegálisan vette birtokba a temetőt. Szentmárton és a Bákó megyei prefektus megtámadta a román emlékmű és a keresztek építési engedélyét is,
Ami azt jelenti, hogy az emlékművet és a kereszteket is el kell bontani. Az ítélet alapfokú, tehát nem jogerős, a dormánfalviak fellebbezhetnek ellene.
További részletekért kattintson át a Székelyhonra.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.