A belügyminiszter már börtönnel fenyegeti a koronavírussal fertőzött területekről visszatérőket

Már persze nem alanyi jogon, csak ha renitenskednek.

Hirdetés

Ha már lassan az egész országon eluralkodik a koronavírus-hisztéria, miután a több mint 1,2 millió románnak otthont adó Olaszországban is megjelent a kórokozó, természetesen megjelentek a vadhajtások is.

Marcel Vela belügyminiszternek például hétfőn este már börtönnel kellet megfenyegetnie mindazokat, akik olyan országokból érkeznek Romániába, ahol megjelent a koronavírus, de nem tartják be a hatósági előírásokat.

A fenyegetés nem azért hangzott el, mert Vela izomból ilyen gonosz ember lenne, hanem azért, mert kiderült: két Neamț megyei személy, aki nemrég Kínából tért vissza, ahonnan az egész járvány elindult, méltóztatott jól magasról tenni az elkülönítésre vonatkozó hatósági előírásokra.

Mivel tünetmentesnek bizonyultak, a biztonság kedvéért 14 napig házi karanténban kellett volna maradniuk, de úgy gondolták, az ilyen korlátozások csupán a túlbuzgó bürokraták szeszélyei miatt léteznek, ezért jól nem maradtak otthon.

Vela most figyelmeztetett: mindketten börtönbe kerülhetnek – vagy az eset besorolásától függően a jobbik esetben borsos összegű bírságot kell fizetniük a szabályszegésért és polgártársaik veszélyeztetéséért.

A miniszter most azt is elmondta: az ilyen és hasonló esetek miatt várhatóan a külföldről hazatérő polgároknak a határátkelőkön kiosztandó kérdőíveken az előírások be nem tartásáért járó büntetéseket is feltüntetik.

Ez már csak azért is indokolt lehet, mert Dolj megyében úgy kellett levadászni három személyt, aki a fertőzött észak-olaszországi Lodiban járt, de erről nagyvonalúan hallgatott. Utólag, a háziorvosuk mondta el a hatóságoknak, hogy elárulták neki, veszélyes környéken tartózkodtak, ezért ő értesítette a hatóságokat.

A három illetőt begyűjtötték, és bár ők is tünetmentesek, 14 napot az egészségügyi intézmények által létrehozott karanténban kell tölteniük.

Amúgy eddig 17 személy került hatósági karanténba, ezren pedig házi karanténban várják a 14 nap leteltét.

Hirdetés

Romániában körülbelül 4000 karanténhelyet tartanak fenn koronavírusos megbetegedések esetére.

Az egészségügyi hatóságok egyébként több, a járvány megelőzését célzó intézkedésről is döntöttek.

Megerősítették, hogy akik olyan régiókból érkeznek, ahol karantént vezettek be a koronavírus miatt, 14 napra hatósági karanténba kerülnek, akik pedig olyan országból, ahol felütötte a fejét a vírus, de nem jártak a fertőzött területeken, házi „őrizetben” várhatják ki a két hét leteltét.

Emellett a kormány pénzt különít el a vesztegzárak létrehozására, az egészségügyi személyzet javadalmazására és a lakosság tájékoztatására.

Ez utóbbi hatékonyabbá tétele érdekében zöld számot is létrehoznak, amelyet feltárcsázva fontos információkat tudhatunk meg a járványról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről.

Igyekeznek feltölteni a kórházak készleteit is a szükséges gyógyszerekkel és orvosi eszközökkel.

Victor Costache egészségügyi miniszter egyúttal igyekezett mindenkit megnyugtatni: egyelőre nincs fertőzött személy Románia területén.

Egyúttal arra is felkérte a polgárokat, hogy ne essenek pánikba, és ne akarjanak otthon készleteket felhalmozni, lerabolva az üzleteket, ahogy az Olaszországban is történt.

Nem lennénk meglepve, ha ennek a hatására az emberek máris megrohamozták volna az üzleteket.

Hirdetés