Most van baj: egyelőre nem küldhető karanténba az, aki fertőzésgyanús

Miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybíróság ítélete.

Hirdetés

Nem elég, hogy az utóbbi napokban növekedésnek indult a koronavírus-fertőzések száma, most még nagyobb lett a káosz, miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybíróság ítélete, amely szerint nem elegendő miniszteri rendeletben elrendelni a karantént és a házi elkülönítést a fertőzésgyanús személyek számára, hanem a parlament által elfogadott törvényben kell szabályozni, elvégre jogkorlátozó intézkedésről van szó.

Az eredmény: Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár körlevélben tájékoztatta a prefektusokat, hogy amíg a kormány ki nem dolgozza, a parlament pedig el nem fogadja az új törvényt, felfüggesztik a karanténra és házi elkülönítésre vonatkozó rendelkezéseket.
Mindemellett ajánlásként megmaradnak, és at is jelzik: ha valaki elhagyja a karantént, de ezt követően megfertőz valakit, bűnvádi eljárás indulhat ellene a járvány leküzdésének meghiúsítása miatt.

Sokan azonban fütyülnek minderre: tömegesen kérték, hogy engedjék ki őket a kórházból, illetve a házi elkülönítésből.

A hatóságoknak pedig most még teljesíteniük kell a kérést.

Az abszurd helyzet ismét lehetőséget adott Ludovic Orban miniszterelnöknek, hogy az alkotmánybíróság ellen hergelje az embereket.
Szombaton azt mondta: azt javasolja a lakosságnak, hogy addig is, amíg a kormány elfogadja a koronavírusos fertőzöttek kötelező kórházi beutalását szabályozó törvénytervezetet, az emberek a magától értetődő szabályokat, ne pedig az alkotmánybíróság döntését tartsák szem előtt.

Megjegyezte, az alkotmánybíróság döntésének egyik következménye, hogy a pácienseket kérésre ki kell engedni a kórházból, a másik pedig az, hogy nem lehet karanténba vagy lakhelyi elkülönítésre kényszeríteni senkit.

„Például ha egy páciens el akarja hagyni a kórházat, az alkotmánybírósági döntés Hivatalos Közlönyben való megjelenése után nem állíthatjuk meg, és nem is kényszeríthetjük lakhelyi elkülönülésre. Tehát az alkotmánybíróság úgy határozott, hogy egy COVID-19-cel fertőzött személy szabadon közlekedhet, mindenféle korlátozás nélkül, a hatóságoknak nincs lehetőségük olyan intézkedések foganatosítására, amelyek minden európai országban elfogadottak” – fejtegette a kormányfő.

Hirdetés

Hozzátette: kabinetje már dolgozik az erre vonatkozó törvénytervezeten, addig is azonban azt javasolja a lakosságnak, hogy kövessék a szabályokat.

Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke viszont emlékeztetett: az olyan jogkorlátozó intézkedéseket, mint például a kórházi beutalásra való kötelezés, törvény formájában kell szabályozni.

„Az egyes jogok korlátozására vonatkozó intézkedéseket az alkotmány 53. cikkelye értelmében csakis törvény formájában lehet szabályozni, és csak szükségállapot, az egészség veszélyeztetettsége esetén. A feltételek adottak, csak éppen az intézkedést törvény révén kell meghozni. Nagyon sajnálom, hogy a jogalkotási hibákat – én nem beszélek politikai vagy más természetű hibákról – a mi nyakunkba varrják, noha egyértelmű hibák” – utasította rendre a kormányt.

Vagyis most éppen az van, hogy a hatóságoknak semmilyen eszközük nincs arra, hogy elkülönítsék azokat, akik fertőzött területről érnek haza, vagy bizonyítottan fertőzött személlyel kerültek érintkezésbe. Igaz, voltak túlkapások, hiszen a tünetmentes fertőzötteket is kórházba kényszerítették a házi elkülönítés helyett, de ez a helyzet most alapvetően senkinek sem jó.

Viszont olyan jellegzetesen romániai.

Hirdetés