// 2025. július 8., kedd // Ellák

Az utolsó pillanatban is megpróbálja bebetonozni a zsíros funkciókba kis pajtásait a PSD

// HIRDETÉS

Közbeszerzés: közbe’ szereznek.

Valóságos mentőakciót végez titokban a megbuktatott PSD-kormány: megpróbálják végleges közalkalmazotti állásokba bebetonozni apparátusuk tagjait (kabinetfőnökök, tanácsadók és de hosszú még a sor), akik egyébként a távozó Dăncilă-kabinettel együtt lapátra kerülnének.

A Digi24 szúrta ki, hogy több minisztérium is versenyvizsgákat hirdetett meg, és érdekes módon ezekre éppen a PSD-s nagymenők kis pajtásai jelentkeztek: rokonok, szeretők, bizalmi arcok – de hát, mint tudjuk, ők is emberek.

Az egészségügyi minisztériumnál például szerdán hirdettek meg egy sor közalkalmazotti állást többek között a sajtókapcsolatok és nemzetközi kapcsolatok osztályon, természetesen vezető funkciókra. Egy jó kis irodafőnöki állás betöltésére például a jelentkezők közül egyetlen ember felelt meg a kritériumoknak: Sorina Pintea leköszönő egészségügyi miniszter kabinetfőnöke, Daniela Petruța Enache, de a közbeszerzési osztály igazgatójának lánya is megcsípett a tanácsadói állást.

Pintea persze azt nyilatkozta, hogy nem is tudta, hogy az említett cimbik jelentkeztek a meghirdetett állásokra.

Nagyjából minden minisztérium hasonló cselhez folyamodik egyébként mostanában, a mezőgazdasági minisztériumnál például egy sor igazgatói, ügyvezető igazgatói és ki tudja, hányféle igazgatói állást hirdettek meg a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknál (túl sok igazgató egy mondatban, és az országban), a pályázat kritériumait pedig természetesen úgy határozzák meg, hogy az ő jelöltjük legyen a befutó.

A PSD így próbálja meg elérni, hogy bár nem lesznek kormányon, bizalmi embereik mégis jól legyenek – hiszen a végleges állásokból már a közelgő Orban-kabinet sem tudja majd kigolyózni őket –, ugyanakkor saját befolyását is megőrizheti ezzel részben az ellenzékbe vonuló vörös pestis párt.

Az épp ideiglenes kormányt alapító Ludovic Orban is megszólalt az ügyben: tud a dologról, és minden legális eszközt megragadnak majd, hogy kisöpörjék az állami apparátusból az „ingyenélőket, lustákat és tolvajokat”. Szerinte a közalkalmazotti szféra – az emberhiánnyal küszködő egészségügyet, oktatást és a rendfenntartást leszámítva – amúgy is túltelített.

PNL-s forrásokra hivatkozva egyébként a Digi24 azt írta, az Orban-kormány külföldi cégeket készül megbízni a közalkalmazott-helyzet feltérképezésével.

Lesz ám akkor sírás-rívás. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
Krónika

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.