Töretlen visszafejlődés: nagyon rég nem volt olyan kevés egyetemista Romániában, mint idén

Szomorú adatok.
Hirdetés

Igencsak elgondolkodtató adatokat tett közzé az oktatási témákkal foglalkozó Edupedu.ro szakportál: az elmúlt húsz évben idén a legalacsonyabb az alapképzésben részt vevő egyetemi hallgatók száma.

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint idén 377 370-en tanulnak az egyetemeken alapképzésen, ami 1998 óta a legkisebb szám.

2010-hez képest szinte megfeleződött a diákok száma: akkor 761 541-en tanultak alapképzésen a felsőoktatási intézményekben. Tavaly még 383 364-en vettek részt az alapképzésben, ami enyhe növekedést jelentett az egy évvel ezelőtti számhoz képest. Idén viszont jókora csökkenés tapasztalható.

A szakértők megjegyzik: ez azért részben a bolognai rendszer 2014-es bevezetésének is betudható, amely 4-ről három évre csökkentette az alapképzés időtartamát, de azért nem csak ez az ok.

Hirdetés

Hanem egyrészt a demográfiai csökkenés, másrészt pedig a kilátástalan romániai viszonyok miatti elvándorlás, amely jelentős mértékben érinti a fiatal generációt.

Vagyis a helyzet szomorú. És meglehetősen reménytelen.

Hirdetés