„Képzeljük, hogy felbontanak egy építési szerződést egy olyan ház esetében, melyből már csak egy villanykörte hiányzik”.
Annyira elmérgesedett a viszony a dél-erdélyi autópálya egyik legvitatottabb szakasza kapcsán a román úttársaság és a Comsa nevű spanyol cég között, hogy előbbi egyoldalúan felbontotta szerződést. Abban mindenki egyetért, hogy a Lugos és Déva közötti pálya 3-as szakasza hetek óta járható lenne, csak apró hiányosságokat kellene pótolni, mely folyamat nem zavarná az autóforgalmat. Csakhogy az útkezelő társaság nem akarja átvenni a pályát, amíg a kivitelező nem vállal garanciát az út minőségére tíz évig (a szerződésben négy év szerepelt). A kivitelező azért dühös, mert bár a közlekedési minisztérium nem volt hajlandó átvenni a teljesen járható sztrádát,
Magyarán mondva az történt, hogy a minisztérium akadékoskodott az elvégzett munka minőségével kapcsolatosan, nagyobb jótállási időszakot próbált kizsarolni, miután ez nem sikerült, kisajátította a pálya egy részét, amely nélkül a 4-es szakasz járhatatlan lenne, most pedig felbontotta a szerződést a kivitelezővel. A döntés azért is érthetetlen, mert a kivitelezés teljes időszaka alatt a CNAIR alkalmazottja felügyelte a munkálatok menetét, tehát ha valós probléma okozza a fennakadást, arról a minisztérium már régóta tudhatott. Ráadásul
A Pro Infrastruktúra Egyesület, melynek célja a romániai útügyi beruházások átláthatóbbá tétele, azt mondja, felfoghatatlan Cuc miniszter és a CNAIR mostani döntése. 16 nap telt el a 99 százalékban járható 21 kilométeres szakasz elkészülte óta, de még mindig nem veszik számításba annak a lehetőségét, hogy megnyissák a forgalomnak. Ehelyett megy a zsarolás és a garanciaidőszak hat évre szóló meghosszabbításának kikényszerítése.
„Képzeljük, hogy felbontanak egy építési szerződést egy olyan ház esetében, melyből már csak egy villanykörte hiányzik. A közlekedési infrastruktúra területén dolgozó szakmabeliek számára ilyesmi elképzelhetetlen. Valószínűleg világszintű premierről beszélhetünk”, írta az Egyesület.
Mi következik most? Valószínűleg hosszú éves pereskedés. A spanyol kivitelező már korábban jelezte, hogy panaszt fog emelni az Európai Bizottságnál Románia ellen. Talán egy új kormány új közlekedési minisztere visszafordíthatná a folyamatot? Nem tudjuk, csak kérdezzük...
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.