A mioritikus dák haza végre tényleg naggyá válhat.
Nemzetmegváltó hírt kaptunk: Gheorghe Funar, Kolozsvár volt polgármestere bejelentette, hogy indul a novemberi elnökválasztáson. A pontosság kedvéért: 1996 és 2014 után immár harmadszor.
És ahogy ilyenkor illik, jellemezzük egy picit a jelöltet. Tehát,
- az ember, aki taláros Sátánnak nevezte Ferenc pápát, akinek az a célja, hogy Magyarországgal karöltve feldarabolja Romániát.
- az ember, aki magyar tanknak nézte a nagyváradi virágkarneválon felvonuló díszjárművet, amely természetesen Erdély visszafoglalására indult.
- az ember, aki szerint románok nem is dákok, hanem géták, a Föld legelső NEMZETÁLLAMA (sic!), a Géták Földje lakóinak leszármazottai.
- az ember, aki szerint ha mégsem géták, akkor tuti, hogy dákok a románok, és Jézus is! Ugyanis a Megváltó a jelenlegi Románia területén született!
- az ember, aki szerint a román parlament tagjainak 60 százaléka zsidó, csak jól titkolja.
- az ember, aki szerint a német nép dák. Sőt, Németország neve tulajdonképpen Dácia. Mert, ugye, Deutschland. Vagyis Dajcsland. Dácslánd. Dáklánd.
- az ember, aki szerint a franciák is dákok. Mert, ugye, gallok. És honnan jöttek a gallok? Gall-ac (románul, Galați) városából.
Nos, ez az ember A Mi Romániánk (România Noastră) párt színeiben indul az idei elnökválasztáson. És persze programja is van, amelyről beszélt is egy Facebook-videóban. Eszerint
10 000 milliárd euró értékű altalajkincsekről van szó (hogy honnan szedte Funar mester ezt a kerek számot, csak ő tudja): arany, gyémánt, olyan elemek, amelyeket még nem is tartalmaz a híres Mengyelejev-táblázat, szóval szinte minden, amit a Föld nevű bolygó a méhében rejt.
Na kérem, amennyiben a román nép megválasztja őt elnöknek, módosítani fogja Románia alkotmányát, mégpedig a következőképpen: az ország természeti kincsei állami monopóliumba kerülnek, vagyis átmennek a román nép tulajdonába. (Eddig akár rendben is lenne a dolog.) A kitermelést hazai és külföldi cégeknek is ki lehet adni, de csakis olyan szerződések alapján, melyekben az áll, hogy a kitermelt kincsek 70 százaléka a román nép tulajdonát képezi. (Elvileg még ez is rendben van.)
A kitermelésből ily módon származó pénz az állami költségvetésbe vándorol. Na és most tessék figyelni:
akik Románia területén születtek és ott is élnek. Ez már igen! És így, Funar mester szerint, a román nép gazdaggá, boldoggá lesz a szép jövőben. És a külföldre űzött románok is hazajönnek majd, mert lesz miért.
Mindennek csupán egyetlen feltétele van: tessék megszavazni Gheorghe Funar mestert novemberben!
Itt szeretnénk figyelmeztetni a kedves Olvasót, hogy ha bármiféle kétsége van, olvassa újra az elnökjelölt úr fenti jellemzését. Vagy tájékozódjon erről az elnökjelöltes listáról, hátha beakad valaki más is.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.