Funar szerint Jézus Krisztus dák volt

Végre valakinek van mersze kimondani az Igazságot.
Hirdetés

Gheorghe Funar gondolkodói tevékenységét követve nem is akkora meglepetés, hogy az emberi elme működésének patológiás határain már rég túllépett kolozsvári expolgármester nemrég felvetette: Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia, az emberiség Megváltója bizony dák volt.

Az idei Nemzetközi Dákológiai Kongresszust júliusban rendezték Buzăuban. A rendezvényt Napoleon Săvescu, az Egyesült Államokban élő dákopátiás román orvos találta ki tizenöt évvel ezelőtt. Azóta minden évben összegyűlnek a „szakemberek”, hogy megvitassák kutatásaik legújabb eredményeit, amelyek annak az alapgondolatnak a finomításai, hogy a román nép ősei a dákok, a rómaiaknak semmilyen szerepük nem volt a mioritikus nép kialakulásában.

Gheorghe Funar egy 32 oldalas brosúrában ismerteti a Jézus dák származásával kapcsolatos elméletét. A Biblia és különböző román szerzők több mint harminc kötetének tanulmányozása alapján Funar arra a következtetésre jut, hogy Isten fia a jelenlegi Románia területén született.

Véleménye szerint a Jézus származására vonatkozó igazságot – amely nem más, mint a géta–dák nép történelmének egyik fejezete –, a Vatikán alagsoraiban rejtegetik a keresztény egyház vezetői.

Hirdetés

„Kétezer év után, a Géta–Dák Nép és az Emberiség Igazi Történelmét meghamisító emberek megpróbálják titokban tartani Isten Fiának Igazi Életrajzát is. Azt remélték, hogy az Igazság soha nem derül ki. Az Elsődleges Nép, a Géta–Dák Nép Igazi Történelme, Igazi egyistenhitű Vallása és Isten Fiának Igazi Életrajza nem rejtegethető és hamisítható a végtelenségig” – írja könyvében Funar, aki újabban szinte minden szót nagybetűvel ír.

Gheorghe Funar egyébként rendszeresen ír rövidebb elemzéseket, amelyekben arról értekezik, hogy az emberi civilizáció a jelenlegi Románia területén alakult ki, az emberi kultúra alapja pedig az Elsődleges Nép, vagyis a dákok.

Hirdetés