Szó sincs róla, hogy Kövesi csak úgy, simán megszerezheti az európai főügyészi tisztséget

Francia riválisa hallani sem akar arról, hogy visszalépjen.
Hirdetés

Korán örültek egyesek annak, hogy  Laura Codruţa Kövesi volt román korrupcióellenes főügyész rivális nélkül marad, így simán az ölébe hullik az európai uniós főügyészi tisztség.

Francia riválisa, Jean-François Bohnert ügyész most lelombozott mindenkit, aki felült a pletykáknak, és kerek perec kijelentette: szó sincs róla, hogy visszalépne, sőt nagyon is uniós főügyész akar lenni.

Mint ismeretes, olyan hírek röppentek fel, hogy Bohnert a francia korrupcióellenes ügyészség főügyészi tisztségéért lemondana az európai posztról.

A Politico portál most megkérdezte, ő pedig egyértelműen kijelentette: esze ágában sincs kiszállni a versenyből.

Sőt elszomorítónak nevezte, hogy egyesek megpróbálták meggyőzni: szálljon ki a versenyből. De persze támogatói is vannak: elmondása szerint legutóbb német ügyészek csoportja jelezte egy konferencián, hogy mellette állnak. Így aztán nincs miért visszalépnie.

Hirdetés

A francia EU-képviselet is jelezte, hogy Párizs álláspontja nem változott az ügyben, Bohnert mellett állnak.

Az Európai Parlament többsége Kövesit, míg az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács Bohnert-t támogatja.

Korábban egyébként a román ellenzéki vezetők azzal hencegtek, hogy sikerült meggyőzniükEmmanuel Macron francia köztársasági elnököt Laura Codruța Kövesi támogatásáról. 

Hirdetés