Szegény Ioni
Szerző: Cristian Unteanu
2019. július 10. szerda, 10:49
Azért büszkék lehetünk magunkra, magyarok! A négy fő démonizálási téma közül kettő rólunk szól.
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Valami súlyos dolog történik és azt hiszem, itt az ideje, hogy valaki igazán akarjon – a politikai demagógiák cirkuszán túlmenően – keményen reagálni. Éppen azért, mert a lehető legvegytisztább értelemben vett nemzetbiztonságról van szó, mely nemzetünk jelenlegi civilizációs fogalmai szerinti túlélésérőt szolgálja.

Kérem, figyeljék meg, miként ismétlődnek meg bizonyos témák, melyeket a 90-es évek elején használtak fel Románia démonizálására, rendkívüli pontossággal és precizitással, indigóval készült másolatként 2019-nek ezen a furcsa nyarán anélkül, hogy a politikusaink figyelembe vennék a nyilvánvaló jeleket. Összehangolt és profi sortűzzel, melynek mechanizmusának leírását az úgynevezett aktív dezinformációval foglalkozó katonai tankönyvekben lehet megtalálni, újra előveszik mindazokat a témákat, melyek annyira szaftosan bizonyították rendkívüli hatékonyságukat, hogy csaknem két évtizedig tartott a hatásuk.

1. Az árva gyermekek és a gyermekkereskedelem román hálózatainak témája,

miközben a romániai törvényes család- és gyermekvédelmi rendszereket korruptnak, a legtöbb esetben szervezett bűnözői csoportok, ügyészek és a legjobb esetben is alkalmatlan rendőrök által mélységesen megfertőzöttnek mutatták be. Olyan téma, mely rendkívüli potenciállal rendelkezik arra, hogy bemutassák, kiaknázzák és a médián keresztül az egész világban terjesszék. Ami meg is történt, a már ismert következményekkel, de olyanokkal is, melyek – legalábbis Brüsszelben – több mint katasztrofálisak, mert a dolgok annyira előrehaladtak, hogy a romániai nemzetközi örökbeadások témája olyan központi kérdéssé vált annak idején, mely megakadályozhatta hazánk csatlakozását az EU-hoz. Az akkori gond most újra napirendre kerül egy egyszerű ügy révén, melyet – csodába illő módon – országos vitatémává változtattak, amiből természetes módon következik a kérdés: nem igaz, hogy Románia nem javult meg és még mindig vannak ilyen ügyek, és újra európai és nemzetközi cselekvésre van szükség a Bukarestben megtűrt primitív és embertelen viselkedések megakadályozására?

2. A „magyar kisebbség elleni kulturális genocídium” témája,

az egyik fontos és állandó támadási irányvonal Románia ellen, melyet az utóbbi 30 évben (és nem csak) állandóan azzal démonizálnak, hogy a kormány programszerű cselekedeteivel állítólag kriminális lépésekre tesz kísérletet a szóban forgó kisebbség ellen, hogy kiirtaa identitárius gyökereit. Vagyis, hölgyeim és uraim, óriási súlyosságú vádak, mert azt állítják, hogy hazánk nemcsak a jogállam értékeit sérti meg, hanem azokat az alapvető értékeket is, melyeken az Európai Unió alapul. Nem akármilyen infringement-ről van szó, állítják a Romániát vádolók, hanem annak megsértéséről, amit az EU azon értékek és követelmények csomagjának tekint, melyek köré továbbra is jövőt akar építeni, ez lévén a nagyszebeni nyilatkozat fő üzenete. De Románia egyet mond és mást csinál, állítják Románia rágalmazói. A legutóbbi ilyenfajta epizódra néhány nappal ezelőtt került sor, amikor Magyarország külügyminisztere a közigazgatási törvénykönyvről beszélve alkalmat talált arra, hogy újra a kisebbségi jogok megsértésének vádjával támadja Romániát. Akárcsak 1990-ben, az ellenséges aktív dezinformálás témája egy látszólag ártatlan félreértés elültetése volt az európai tudatalattiban:

ha Romániáról és a kisebbségek kérdéséről beszélnek, egyetlen említésre méltó csoport van, a magyar kisebbség.

A többiek az „egyebek” kategóriájába tartoznak és ezért nem érdekesek és nem jelentősek, így aztán a román hatóságok két parlamenti csoportot hoztak létre: a magyar kisebbség és a „más, nem magyar kisebbségek” csoportját (míg a nem-magyar közösségeknek hivatalból van egy-egy helyük a román parlamentben, a magyar közösség a román pártokkal egyenlő feltételekkel indul a választáson és az ötszázalékos küszöb átlépése esetén a szavazatok számának arányában részesül a parlamenti mandátumokból – a szerk.). Tehát – ugye?! – tiszteletben tartják a relevancia és társadalmi fontosság fokát. És senkinek sem volt és továbbra sincs ehhez semmi hozzáfűznivalója. Mindezek most, 2019-ben újra kivirágoznak Trianon évfordulója előtt, melyet úgy tűnik, a budapestiek nemzetközi üzenetté akarnak változtatni azon „történelmi igazságtalanság” elismertetéséhez, mely megfosztotta őket Erdély területétől. És mindezekre a román hatóságok érthetetlen mozdulatlansága közepette kerül sor, melyek intenzív mazochista gyönyörrel hagyják, hogy újra meg újra lábbal tiporják őket, egy igazán profi politikusok és diplomaták által folytatott kampánnyal szemben ijedten, komplexusokkal telten és teljesen lefegyverzetten.

3. A „Románia olyan helyzetben van, mint amilyen a marosvásárhelyi események időszakában volt” téma.

Egy erőszakos, primitív viselkedésű társadalom, egy szétesett és a magyar közösség érzéseinek és hiteinek rendszeres megsértésére irányuló lendületében megfékezhetetlen világ. A rendfenntartó erők pedig nem elégségesek, vagy nem kívánnak beavatkozni, amire az úzvölgyi események jelentik a bizonyítékot, ahol azt mondták, hogy a románok erőszakos viszonyulása a múlt emlékezete ellen irányult, megszentségtelenítette azt a katonai temetőt, amely fölött több nemzet zászlója lobogott. Ez igaz? Ez ugyanolyan stílusú undorító provokáció, mint amilyen a marosvásárhelyi volt? A dezinformációs tankönyv azt mondja, hogy a magyarázatok amúgy is megkésettek és csak a hivatalosságok hazugságai, hogy elfedjék a valóságot és így aztán újra a románok lesznek a hibásak mindenért. Egyáltalán nem szabad figyelmen kívül hagyni sem a szóban forgó esemény jelentőségét, sem társadalmi robbanási potenciáját, azt az üzenetét, hogy újra és – főleg – bárhol és bármikor megtörténhet. A mieink miért nem mondanak semmit? Mitől félnek ennyire?

4. A „Románia könnyű, politikai egységre képtelen célpont” téma.

Létfontosságú téma a hazánknak tulajdonított hitelességi és kiszámíthatósági fok és ebből következően annak módjának meghatározásához, ahogyan bármilyen szerephez juthatunk a nagy tárgyalásokban. És nemcsak azokban, hiszen politikusaink vagy – például – európai parlamenti képviselőink minimális kohéziójának hiánya legendás és a Románia nem-barátai által nagyon könnyen kihasználható nemzeti sebezhetőséggé vált. A támadásokra azért kerül sor, mert abban bíznak, hogy pontosan ugyanúgy, mint a 90-es évek elején, bármilyen disznóságot, ostobaságot vagy gonoszságot mondanak Romániáról, a népéről és a vezetőiről, biztosak lehetnek abban, hogy az országon belül, az európai parlamenti képviselőiből álló csoportban automatikusan kialakul majd egy tiltakozó tábor. De ami a legfontosabb: a vádakat (bármelyek is lennének azok, minél hevesebbek, annál jobb) tapssal és teljes elégedettséggel fogadja majd az ellenzék, bármelyik legyen is az. Ez az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetnek Romániában: tovább terjed a mérgezett városi legenda, melyet rendszeresen felszolgálnak a brüsszeli hatalom bugyraiban anélkül, hogy a mieink válaszolni tudnának, mert más dolguk van, vagyis egymást tépik. Nézzék csak meg, mit csinálnak új európai parlamenti képviselőink: beiktatásuk pillanatától kezdve hevesen veszekednek egymással. És úgy hallom, gigantikus botrányok következnek, főleg a jövendőbeli román biztos meghallgatásával kapcsolatosan, akit máris dühödten támadnak saját pártja tagjai.

Miért számít?

Mert ezektől a városi legendáktól, vádaktól, meséktől, dezinformációktól függően lehet lerombolni egy ország presztízsét és azt a lehetőségét, hogy képviselőket küldhessen a döntéshozatali folyamat jelentős pozícióiba, vagyis pontosan azokra a helyekre, ahol most vérre menő tárgyalások zajlanak a brüsszeli hatalom piacán, mely egyáltalán nem sokoldalú, hanem csak néhány számításba vett szereplőre és  ambícióikra korlátozódik. Számunkra nem fontos, hogy újraélednek Románia démonizálásának témái? Akkor ne csodálkozzunk és ne siránkozzunk hazafiasan a következményeket látva, hiszen most senkinek sincs karitatív nemzeti gesztusokra vesztegethető ideje azok javára, akik képtelenek megvédeni az érdekeiket.

comments powered by Disqus
A PSD történetében először fordul elő, hogy a hatalmas pártnak a saját politikai túléléséért kell küzdenie.
Kezdődhet a munka, az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a DNA volt főügyészének kinevezését.
Külföldi turisták benyomásait gyűjtötte csokorba az egyébként galaci szerző. És igazat is ad nekik.
A feltételezések szerint több antikommunista ellenállót is lelőttek a szekuritáté egykori karánsebesi épületének udvarán.
Egy félidő jó foci és egy hatalmas bombagól után a végén játékvezetői segítséggel győzte le Azerbajdzsánt a magyar labdarúgó-válogatott.
A híres vásár ma már múzeum. A szeretetteljes, toleráns, orgiasztikus, alkualapú árucsere múzeuma. De figyelem, aki naiv, ma is könnyen szopóágra kerül!
Úgy tűnik, egyesek egyszerűen képtelenek levetkőzni a Ceaușescu-éra reflexeit. Bár lehet, nem is nagyon akarják, hiszen maguk is az Aranykor méhéből származnak.
A `70-es évek egyik legbrutálisabb gyilkosának története legalább annyira hátborzongató, mint egy skandináv krimisorozat.
Kolbászból készült kerítést biztosan nem, ez tény. De ha megnézzük a rendelkezésre álló adatokat, esetleg rájövünk, hogy talán még sem volt olyan fene jó dolgunk a csodás kommunizmusban.
Ahogy az várható volt, a kormánybuktatás után akkora a fejetlenség a PSD háza táján, hogy egészen biztosan nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
Az államfő egyeztetett a pártokkal, de a jövő hét elejére halasztotta a nagy bejelentést, amely senkit nem fog meglepni.
Ha ma konvencionális háborúra kerülne sor, Romániának – újra – 30 évnél régebbi, egyes területeken pedig 40 évnél is régebbi technikára kellene támaszkodnia.
Japánsztrájkot hirdettek, tüntetni készülnek és fogytán a türelmük.