Az EU segíthet a PSD-nek megszabadulni Iohannistól

Brit lapértesülés szerint.
Hirdetés

Előfordulhat, hogy az év végi államfő-választáson Klaus Iohannis jelenlegi elnök, aki a legnagyobb eséllyel rendelkezik, már el sem indul – legalábbis ezt állítja saját értesüléseire hivatkozva a brit Financial Times című lap.

A lap ugyanis úgy értesült, hogy Iohannis is szerepel azon a szűkített listán, amely az Európai Tanács elnöki tisztségére esélyes politikusok nevét tartalmazza.

A listán rajta kívül Chales Michel belga, Xavier Bettel luxemburgi és Antonio Costa portugál miniszterelnök szerepel még.

A tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő testület elnöke jelenleg a lengyel Donald Tusk, ősztől azonban más politikus veszi át a helyét.

Az alkudozás javában zajlik a tagállamok között, ráadásul a lap szerint a francia-német ellentétek miatt nehezen megy az új uniós vezetők kiválasztása.

Hirdetés

Az, hogy Iohannis lehet az Európai Tnács következő elnöke, tavaly is fölmerült, akkor Iohannis azt mondta: jól érzi magát Románia elnökeként.

Ha most mégis Brüsszelbe távozna, azzal elvileg nyílttá válna a küzdelem az elnöki tisztségért, jelenleg ugyanis nem úgy tűnik, hogy komoly kihívója lehet az év végi választáson. 

Iohannis távozásával az USR-PLUS szövetség két vezetője, Dan Barna és Dacian Cioloș volt kormányfő léphet elő esélyes államfőjelöltté, különösen az utóbbi indulhat nagyobb sansszal.

Egyébként vasárnap délután néhány tucatnyi szociáldemokrata szimpatizáns éppen Johannis lemondását, illetve Liviu Dragnea volt PSD-elnök szabadon bocsátását követelve tüntetett a bukaresti államfői rezidencia előtt.

Hirdetés